Gyurcsányék megzuhantak: már a viccpárt is népszerűbb, mint a legtöbb ellenzéki párt

A Fidesz–KDNP támogatottsága áprilisban is stabil volt, a DK visszaesett, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak pedig egyre több szimpatizánsa lett – derül ki a Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatásából, amit a Telex szemlézett. A baloldal válságát jól mutatja, hogy a viccpárt már több országgyűlési frakcióval rendelkező formációt maga mögé utasított. Eközben a Fidesz-KDNP stabilan őrzi támogatottságát– így pedig relatíve növelni is tudta előnyét.
Az április 21–28. között végzett felmérés eredményei szerint a Fidesz–KDNP változatlanul 34 százalékon állt a teljes népesség körében. A pártválasztók körében 48 százalék a koalíció támogatottsága, egy százalékponttal magasabb, mint márciusban. A Fidesz–KDNP a téli visszaesése után tehát stabilizálódni tudott; a múlt hónapban szintén 34 és 47 százalékot mértek a pártszövetségnek.
A hónap nyertese ugyanakkor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mivel a teljes népesség körében 1, a pártválasztók körében 2 százalékponttal nőtt a párt támogatottsága, így 4 és 5 százalékon áll. Ez azt jelenti, hogy a párt most először eléri a parlamenti küszöböt. A Republikon szerint ugyanakkor fontos figyelembe venni azt a visszatérő tapasztalatot, hogy a szavazás napján hajlamosak gyengébben szerepelni.
Hiába bontott kordont a Momentum, így is visszaestek
A Momentum támogatottsága a márciusi fellendülést követően kismértékben visszaesett, 1-1 százalékpontot veszítettek mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében, jelenleg 5, illetve 7 százalék szavazna a pártra. A kisebb ellenzéki pártok támogatottsága szintén stagnált vagy minimális eltérést mutatott: az MSZP továbbra is 3 százalékon áll a teljes népesség, 5 százalékon a pártválasztók között, az LMP változatlanul 3, illetve 4 százalékos támogatottsággal bír, a Párbeszéd szintén stagnál, 1 és 2 százalékon áll, a Jobbik hosszú idő után először minimális, 1-1 százalékpontos erősödéssel 3 és 4 százalékos támogatottságot tudhat magáénak – derült ki a felmérésből.
Forrás: Telex