
Portálunk birtokába jutott információk szerint létrejött egy háttéralku, amely szerint Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere a jövő évi önkormányzati választás előtt a Gyurcsány-pártba igazol. Gyurcsány Ferenc éhségét mi sem mutatja jobban annál, mint hogy a polgármester előtt Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterét is a pártjába csábította, miközben Szabó Zsolt még éppen a Karácsony Gergely-féle Párbeszéd nevű törpepárt elnökségi tagja volt.
Az utóbbi hetekben a nyilvánosság előtt látványosan visszavett a különböző haláltusájukat vívó ellenzéki pártok politikusainak átcsábításából a Gyurcsány-párt. Egy, a folyamatokra közelről rálátó forrásunk szerint azonban a színfalak mögött a DK egy újabb, megsemmisítő erejű átigazolási hullámra készül még a jövőre esedékes választás előtt. Ennek keretében pedig olyan abszurd igazolások is sorra várhatók, mint például Dunaújvárosban, ahol 2019-ben ugyan összellenzéki jelöltként, de jobbikos színekben győzött Pintér Tamás polgármester, aki úgy tűnik, hogy a politikai túléléséért Gyurcsány Ferencnek is hajlandó lesz az elkövetkező hónapokban kezet csókolni.
MINDENT LEURALTAK
A dolgokra mélyére nézve azonban kiderül, hogy Dunaújváros első emberét 2019 óta teljes mértékben bekerítette a Gyurcsány-párt. Pintér Tamás a mély válságba jutott Jobbikon belül egyre inkább partvonalra sodródott, a Jakab Péter-féle pártvezetéstől pedig már maga is távolságot tartott. Gyöngyösi Márton érkezésével a helyzet érdemben már nem változott, hiszen a 2022-es országgyűlési választás alkalmával a Jobbik történelmi vereséget szenvedett, amely során elvesztette egyetlen egyéni képviselői mandátumát is, amelyet korábban éppen a Dunaújváros központú választókerületben szereztek. Mindeközben a DK szorgosan építkezett, amelynek eredményeképp lényegében teljesen leuralták a város politikai, gazdasági vezetését. Pintér Tamás számára ennek a folyamatnak valódi kegyelemdöféssel felérő pontja volt, amikor idén márciusban Gyurcsány Ferenc leigazolta gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterét, Szabó Zsoltot, aki addig a Párbeszéd nevű törpepárt elnökségi tagjaként is tevékenykedett.
DK-S ZSOLTIK
A tavaszi átigazolással a Demokratikus Koalíció immár két alpolgármestert tudhat magáénak Dunaújvárosban, a Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alkotta páros pedig a Gyurcsány-párttól elvárható módon lényegében már le is uralta a szabad prédává lett várost. Tekintettel arra, hogy a „DK-s Zsoltik” biztosítják Pintér Tamás számára a közgyűlési többséget és a mindennapi működéshez szükséges támogatást, a polgármester lényegében Gyurcsány Ferenc kesztyűbábjává vált.

Dunaújváros ellenzéki vezetése egy 2021. október 6-i megemlékezésen. A képen jobb szélen Kálló Gergely jobbikos országgyűlési képviselő, akit 2022-ben kormánypárti kihívója győzött le. Mellette Szabó Zsolt alpolgármester, Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre és Mezei Zsolt alpolgármesterek
Arról idáig csak találgatások folytak a városban, hogy a DK-nak mik a tervei jövőre a választáson, azonban a legfrissebb információk szerint az eddigi legvalószínűtlenebbnek tekintett forgatókönyv fog életbe lépni: eszerint Pintér Tamás erőszakot véve saját korábbi politikai identitásán, a rasszista és antiszemita botrányokkal fémjelzett Jobbikot az Európai Egyesült Államok disztópiáját kergető, szolgai balliberális behódolást fetisizáló Gyurcsány-párttal váltja fel.
KI NEVET A VÉGÉN?
Szintén dunaújvárosi forrásaink szerint a polgármester színeváltozása csak újabb kérdéseket vet fel. Köztudott ugyanis, hogy az „ős-DK-s motorosnak” számító Mezei Zsolt elégedetlen azzal a helyzettel, hogy egy jobbikos városvezető helyetteseként kell dolgoznia, a frusztrációját pedig csak fokozta Szabó Zsolt leigazolása a párthoz. Vele kapcsolatban ugyanis felmerült, hogy Mezeinél jobb képességekkel rendelkező, illetve a város gazdasági ügyeit igazgató alpolgármesterként alkalmas polgármesterjelöltje lehetne jövőre a DK-nak Dunaújvárosban. Mindezt a feszültséggel teli viszonyrendszert terhelheti meg az a tény, ha a már DK-s mundért viselő alpolgármesterek pozícióit meggyengítve az ideológiai és lojalitási problémákkal megalapozottan vádolható polgármester is a Gyurcsány-pártban folytatja majd.

„DK-s Zsoltik”, avagy Szabó Zsolt (balra) gazdasági ügyekért felelős és Mezei Zsolt (középen) városüzemeltetésért felelős alpolgármesterek egy tavaly őszi közgyűlési ülés alkalmával
A VÁROS KÖZBEN LEPUSZTUL
Fontos azonban azt is rögzíteni, hogy a fentebbi belviszályok eredményeképp Dunaújvárost teljes mértékben elhanyagolta a jelenlegi, ellenzéki városvezetés, aminek a következményeivel minden egyes nap tízezrek szembesülnek. A város költségvetésétől kezdve, a városi cégeken belüli minimum megkérdőjelezhető legalitású ügyleteken keresztül addig az alapvető problémáig, hogy a városban mindenütt a gaztenger uralkodik – egyelőre legalábbis nem került ki a „méhlegelő” tábla, ami alapján jogosan feltételezhető, hogy egyszerű dilettantizmussal van dolgunk.
Képek: Pintér Tamás Facebook-oldala
JG
2023-05-19 at 00:10
HAZATÉRTEK!
Az egyik fele kiment Izraelbe, a másik meg a DK – hoz igazolt.
A vezetők pedig vacsorázni mentek a Pressman elvtárshoz.
Szőke ciklon
2023-05-18 at 18:47
Menekül a sok patkány a süllyedő ladikjukról, csak azzal nem számolnak, hogy a déká csónakján nem jut majd hely mindenkinek. A déká meg azzal nem számol, hogy a megvásárolt patkányok nem viszik magukkal a néhai szavazóikat. Egy igazi patkánypárt ez a déká!
Orientál
2023-05-18 at 14:36
Zsidózó fasiszta Gyöngyösi ehhez addig még nem szólt hozzá. Hogyha áttekintjük ennek a fasiszta Gyöngyösinek a szülői hátterét na akkor a kommunista sztálinista szálak igencsak felfedezhetőek.
Orientál
2023-05-18 at 14:33
Folytatódott a sztálinista kommunista dk-s Gyurcsányék és a hitlerista fasiszta jobbikos elvtársak dk alá egyesülésük.
Dodo
2023-05-18 at 12:59
Dk, Jobbik, van különbség? Szerintem nincs.
jobbra tarts
2023-05-18 at 10:53
Minden volt nehézipari bázison ugyanez a helyzet. Visszarakják a bábukat a sakktáblára. Megvan ennek az egyszerű magyarázata (én is egy ilyen városban élek születésem óta), de nem írom le, mert nem akarok senkit megbántani. Nem ők tehetnek róla, biológiai rendszerhiba. Azt viszont, hogy a jobb miért nem kell, nem tudom kitalálni, én is csak bambán bámulom a jelenséget.
Polgár Mari
2023-05-18 at 10:34
A komcsi-dékás libsi gazemberek 400 millió Ft-ért eladták a vasművet. 8 ezer ember dolgozott ekkor a gyárban, most 3-4 ezer .Minden mozdíthatót eladtak, cukorgyár, konzervgyár,szőnyeggyár,stb. A pénzt ami befolyt az értékesítésből azt ellopták. Nyolc év alatt ezek a tolvaj gazemberek csődbe vitték az országot és az embereket is. Bezártak kórházakat , iskolákat, óvodákat, 1 millió embernek nem adtak munkát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!AZ VOLT A JÓ VILÁG!!!!!!!!!!!!! Ennek ellenére a dujvárosi emberek jelentős része tapsikol ezeknek A GAZEMBEREKNEK.EZ A SZÖRNYŰSÉG ELLENÉRE LEVÁLTOTTÁK A FIDESZ VEZETÉST ÉS HELYETTE A SEMMIREKELLŐ MOCSKOS GAZEMBEREKET VÁLASZTOTTÁK. mOST MIÓTA EZEK GARÁZDÁLKODNAK A VÁROS MOCSKOS,SEMMI NEM ÉPÜL MINDEN MEGY TÖNKRE. a FIDESZ VEZETÉSE ALATT UTAK, ÉPÜLETEKET HOZTAK RENDBE PARKOLÓKAT ALAKÍTOTTAK KI ÉS SOK MINDEN ÉPÜLT A ZÖLD RENDELŐT AMIT A KOMCSIK BÉRBE ADTAK, MAJD A BÉRLŐK ELTÜNTEK IGY AZ ÉPÜLET ÉS A KÖRNYÉKE SZŐRNYŰ ÁLLAPOTBA VOLTPATKÁNYOK LEPTÉK EL, A FIDESZ VEZETÉS ÚJJÁÉPÍTETTE MI MINDEN ÉPÜLT.DE LEHETNE SOROLNI. aA DUNAÚJVÁROSI EMBEREKET EZ NEM ÉRDEKLI, NEKIK CSAK AZ EQRÓ ÉS CSAPATA KELL!!!!!!!!!!!!
Cser Borbála
2023-05-18 at 09:39
Oda való, csak legyen még neki hely a zsíros bödönnél, ha nem akkor “így jártam”.
lesi
2023-05-18 at 06:55
ennek elment az esze vagy nem is volt húgyagyú
Rolo
2023-05-17 at 22:29
moliere2023-05-17 at 20:44
?????
moliere
2023-05-17 at 20:44
Kik is a jobbikosok? A lumpenproli, aki csak egy dologra tud büszke lenni: nem cigány.
Eredetileg kádár fogatlan népének ivadéka, akiket gyerekkoromban láttam az ablakból május elsején délelőtt 11-kor, már hazafelé tántorogni a majálisról, tele ingyenes meleg sör jellegű itallal és hideg virsli jellegű felvágottal, száraz, kenyér jellegű pékáruban, sárga, savas hányást biztosító szintetikus fossal, mustár néven.
Ez a kádárnosztalgikus proletárdiktátor talán nem is azért ábrándult ki a kúr csótányból, mert azt mondta, hogy “kurvaország”, hanem talán azért, mert azt mondta, hogy “ha a cigányokat bántják, cigány vagyok”. Most már elmúlt mindkét féle érzékenység, úgyhogy a rühes kutya jobbikos visszaoldalog részegen hörgő gazdájához, mert hiányzik neki a verés. De van lejjebb a jobbikosnál. Még két pinceszint alattuk van a társadalomban. És nem a cigányok bármely rétege. Közvetlen alattuk a városi dékás proli, a legbunkóbb létező “magyarok” tömege. Pesten és a “szocialista” városokban még tenyészik. Legalul pedig a jöttmentek, a belvárosi magyargyűlölő horda, Kelet-Európa söpredéke, amit itt fújt össze a szél. Az örök szadesz. Az alatt csak orvosi esetek vannak.
Zoli
2023-05-17 at 20:07
Ha nem lenne fidesz kormány a lakosok már éhen haltak volna,a kormány fizeti a tönkrement vasmű dolgozóinak a bért .
A jobbiktól meg a DK-tól már senki nem élne Dunaújvárosban!
Miki
2023-05-17 at 19:30
Mi ebben megint a hírérték?Komcsi-náci egy ganaj,összetartoztak,összetartoznak és a jövőben is így lesz.Kisnyilas,ávós,hol a lényegi különbség?Együtt verték és gyilkolták a becsületes embereket.Alja pribékek.
Ungarn über alles !
2023-05-17 at 19:11
…szarból is a nagyobb rakás a mutatósabb !
2 ÉNAKI
2023-05-17 at 18:43
Mi van? A jobbik el dékazza magát.Oda valók,örök árnyékba.
sanyó
2023-05-17 at 18:18
Ennyi gerinctelen ember egy pártban sem volt, mint a Jobbikban. Természetesen Vonával együtt!
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-05-17 at 18:16
A Kormányzat erőn felül törekszik a libsibolsik idején történt Vasmű-privatizálás utáni agónia és megszűnési veszély helyrehozatalása, pl. a döglődő vasmű dolgozóinak bérét már hónapok óta a Kormányzat fizeti (ezt a magas EU helytelennek ítéli meg!) és keres új befektetőt rá, hogy közvetlenül 3-4 ezer dolgozó, összesen mintegy 10 ezer ember megmeneküljön a munkanélküliségtől és éhezéstől. Ha ezek után Dunaújváros népe nem küldi el ezt a csirkefogót a halál faxára, akkor Dunaújváros egy lezüllött büdöslumpenproli mocsokfészek. Szólottam!
Orientál
2023-05-17 at 18:08
Ez is bizonyítja hogy a kommunista hazug élősködő korrupt Gyurcsány a hitlerista zsidózó jobbikosokkal annyira együttműködik hogy ennek a hírnek alapján is egyesülnek. Egymásra találtak a kommunisták és a fasiszták.
Gullwing
2023-05-17 at 17:00
A neonáci szardarab megtalálta a helyét.
George58
2023-05-17 at 16:59
Igazi jobbikos “elvhű” megélhetési politikus! Eladja a lelkét is DK-s bandának, csak hogy túléljen…
kbandi1
2023-05-17 at 16:19
Már Csurka István megmondta, hogy a Jobbik egy kitalált párt. A baloldalon találták ki a Fidesz ellen.
Nem kell csodálkozni, hogy a tagjai sorban potyognak bele a balhibbant pártokhoz, luciferhez megtérni.
maris
2023-05-17 at 16:07
Ha nincs gerinc, könnyen hajlik az ember.
Kerekferke
2023-05-17 at 15:26
Ez hír?
Evidens.