előadás
Baleset történt a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásán: kirepült a halálgömbből Alice, a motorosnő
Brutális baleset történt csütörtök este egy cirkuszi előadáson Szolnokon. Egy motoros a halálgömbből zuhant ki és egy oszlopnak csapódott. Mentők vitték kórházba, a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatának közleménye szerint súlyos sérüléseket szenvedett.Képek bizonyítják, hogy Eva Kaili bizalmi embere a DK-s Rónai Sándor
Gyurcsányék a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása óta kínos hallgatásba burkolóznak, annak ellenére, hogy többször is lebuktak. Most megint. A Gyurcsány-párti Rónai Sándor Eva Kaili bizalmi embere, amit az is bizonyít, hogy Kaili egy szűkkörű rendezvényre is meghívta Rónait, amin mindössze 13 EP-képviselő vehetett részt - számolt be az Origo.Ki próbálja majd megszorongatni Trumpot az ősszel és egyáltalán van-e esélye rá?
A republikánus térfélen egyelőre minden egyértelmű, Trump megszilárdította hatalmát a párton belül, míg a Demokrata Pártban egyre nagyobb a széthúzás, ez pedig nem segíti őket a kampányban - hangzott el azon a mai konferencián, amit a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartottak, Szuperkedd után: amerikai elnökválasztási körkép és esélylatolgatás címmel. Az előadók között szerepelt Pintér Károly, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, Csizmazia Gábor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa és Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese. A beszélgetést Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója moderálta. A konferencia fő témája az amerikai belpolitika és annak kihatásai a világpolitikára volt. Természetesen a legtöbb szó az idén év végén megrendezendő elnökválasztásról, valamint az azt megelőző elnökjelölt-jelölő szisztémáról esett.Irodájánál buktatnák meg Orbánt a tüntetők, de a kormányfő nem lesz ott – Élő közvetítés fél négytől a PS-en
Rendhagyó módon várhatóan vasárnap (IS!) megbukik az Orbán-kormány - garancia erre az a több tucatnyi tüntető, akik reggel óta Budapest talán legszebb helyszínei között kóborolnak, a jelek szerint céltalanul. A mindent elsöprő népharag délelőtt időnként akár tíz demonstrálót is összerántott a Lánchídon; megfigyelhető ugyanakkor a tiltakozások módjának evolúciója, az elégedetlenek ugyanis már nem hangoskodnak, csak néha-néha némán állnak viccesnek gondolt transzparenseikkel a hidegben, amikor rövid időre elhagyják az átkelő forgalmát blokkolni hivatott autóik langymelegét. Az időutazók – akik a tavaly áprilisi országgyűlési választás eredményvárójának számukra rossz emlékű óráiban ragadtak – délután, a miniszterelnök évértékelő beszédének kezdete után megszállják a Várat, hogy a Miniszterelnökségnél buktassák meg a kormányfőt, aki épp máshol lesz. A tervek szerint a tüntetők onnan a Lánchídon át az Állami Számvevőszék épületéhez mennek, ahol a nyugis vasárnapi szolgálatot abszolváló portaszolgálat tagjain kívül ugyancsak nem lesz senki, és vasárnap lévén valószínűleg még a menza is zárva lesz. Lényeges körülmény, hogy a demonstrációra már nem jelentkeztek be ellenzéki pártok és szakszervezetek: az egészségügyi sétát középiskolásokból álló egyletek és Facebook-csoportok szervezték, mert már elegük van abból, hogy Orbán Viktor évről évre évértékelőket tart. A PestiSrácok.hu stábja ezúttal is a forradalmárokkal tart, fél öttől a Mindent Elsöprő Népharag Fortyogó Katlanjából, a Lánchídról jelentkezünk, majd a Miniszterelnökségtől elsétálunk az elégedetlenekkel a... majd meglátjuk, hova.Áder János környezettudatosságra szólított fel egy iskolai előadáson
Áder János köztársasági elnök a klímaváltozás elleni fellépés fontosságára figyelmeztette pénteken a budapesti Szerb Antal Gimnázium diákjait. Előadásában úgy fogalmazott, hogy idén nyáron szinte felforrt a bolygó, amit a több országban pusztító erdőtüzek, aszálykárok, folyók Magyarországon is tapasztalható alacsony vízállása és a rekordszámban jelentkező hőhullámok is jól mutatnak, miközben a világ más területein a korábbinál nagyobb áradások és viharok jelentkeztek.Ajánljuk még