friss adatok
Operatív Törzs: Sajnos beigazolódnak az előrejelzések, tartsuk be a szabályokat! (VIDEÓ!)
Sajnos beigazolódnak a számítások, rendkívüli mértékben nőnek a számok. Ez nemcsak az új fertőzöttek számában mutatkozik meg, hanem a súlyos megbetegedések számában is. Ez azt jelenti, hogy a betegségek nagy számban súlyosan zajlanak és a tünetek kezdetét követően gyors romlás következik be, szinte azonnal kórházi kezelésre van szükség. Főleg a lélegeztetőgépen lévő betegek száma emelkedik – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos. Müller azt kérte, hogy szigorúan tartsák be a higiénés szabályokat, hiszen a vírus mutációi miatt még nagyobb a fertőződés veszélye. Elmondta, hogy a mai napon lesz kormányülés, ahol újabb döntések születhetnek. Holnaptól új kampány indul, hiszen 74 ezer 18 és 60 év közötti krónikus betegségben szenvedő embert szólítanak meg, akik sms-t kapnak majd, és a kórházi oltópontokon tudják majd igénybe venni az AstraZeneca vakcináját, ha élnek ezzel a lehetőséggel. Operatív törzs: Gyurcsány és a baloldali pártok az emberek életével játszanak (Videó!)
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Gyurcsány pártja és a baloldali politikusok akadályozzák az oltásokat azzal, hogy azt hirdetik: csak olyan vakcinával kellene beoltatniuk magukat az embereknek, amiket az európai hatóságok is engedélyeztek. György István szerint Gyurcsányék az emberek életével játszanak. Egyébként reagált Hadházy Ákos legújabb akciójára is, miszerint Hadházy úgy fogalmazott, felháborító az, hogy a háziorvosoknak kell bemennie a kormányhivatalokhoz a vakcinákért. György elmondta, hogy ez az általános gyakorlat, ahol viszont nehéz megoldani ezt, ott megszervezik, hogy az oltóanyagok kiszállításra kerüljenek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.