GEOrgPOLITIKA – Egy nap a csecsen kommandósokkal GEOrgPOLITIKA 2024 augusztus 22. Az Ahmat Specnaz, azaz a csecsen speciális alakulat világhírre tett szert az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta. A szakállas, állig felfegyverzett kaukázusi kommandósok vették be a hírhedt Azovstal gyárat Mariupolban az Azovi-tenger partján, ők fogták el az Iszlám Állam terroristáit, akik Moszkvában egy koncerten legyilkoltak 137 embert. Sokan azzal vádolják őket, hogy „tiktok harcosok” mivel rendszeresen töltenek fel videókat a kínai közösségi médiába. A kiképzésüket látva azonban meggyőződhettem róla, hogy nagyon kemény fickók, akik ott vannak az élvonalban.
GEOrgPOLITIKA - Megérkeztem Groznijba: Kadirov reptér és Putyin sugárút GEOrgPOLITIKA 2024 augusztus 15. Vannak bakancslistás helyeim a világban, az egyik ilyen, Csecsenföld. Hogy miért? Ezt nem is olyan egyszerű elmagyarázni. Egy időben sokat lehetett hallani róla, amikor két háború is dúlt az orosz hadsereg és csecsen szakadárok között a Szovjetunió széthullása után. Vagy amikor 2012-ben „sahídkák”, (női terroristák) túszokat ejtettek egy moszkvai színházban. Utána sok évig lekerültek a politikai térképről, legalább is a magyar sajtóban.
Támadás ért orosz rendfenntartókat Groznijban, többen meghaltakPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 28. Az orosz rendfenntartó szervek két tagja meghalt egy lövöldözésben hétfőn a csecsenföldi Groznijban, egy fegyveres banditát agyonlőttek – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség belügyi forrásra hivatkozva.
Volt katonatársa szerint Ruszin-Szendi egy nepotista szélhámos Forró drót szeptember 12. Volt katonatársa szerint a Tisza Párt Toka tábornoka, Ruszin-Szendi Romulusz nyakig benne lehetett a kecskeméti repülőbázisra való betörési ügyben.
Magyar Péter összecsinálta magát a nemzeti konzultációtól Forró drót szeptember 12. Tisza Párt megijedt a demokráciától. Történt ugyanis, hogy amint bejelentették, hogy nemzeti konzultációt tartanak a Magyar Péter bandája által tervezett adóemelésről, Bütyök és barátai azonnal feljelentést tettek. Mondjuk azt nem tudjuk, hogy milyen vádak alapján.
A Kutyapárt politikusa Charlie Kirk kivégzését ünnepli - Milyen ember az ilyen? Forró drót szeptember 11. Ez a legalja, kivetkőzve magából ünnepli Charlie Kirk meggyilkolását Jánosi Gergő, kutyapárti politikus.
Visszavonják azoknak a külföldieknek a vízumát, akik Kirk meggyilkolása után „dicsőítik az erőszakot” Forró drót
A liberális MSNBC kirúgta elemzőjét, aki szerint Charlie Kirk saját magának köszönheti a kivégzését Forró drót