gyurcsány ferenc
Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire
Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el. Hódít az újabb átverés, itt a Dobreva show | az Elektrubadúr slágere olyannak mutatja meg az Apró unokát, amilyen
Hatalmas átverés zajlik ismét a baloldalon és most nem a zsebmessiás szektájára gondolunk. A DK ugyanis annyira lenullázta magát, hogy muszáj volt egy szokásos bolsevik húzást bevetniük, amivel sokadszorra akarják átverni az embereket. A vállalhatatlan Gyurcsányt kipaterolták a politikából, (talán az ő beleegyezésével) de itt van Dobrev Klára, Apró Antal unokája, aki viperaként köpi a szavakat és most hirtelen azt próbálja meg beadni nekünk, hogy eddigi élete csupán szemfényvesztés. A tágra nyílt fülek meghallhatják, hogy ő bizony a szegény emberek nagy gyámolítója, mindezt a tőlük összeharácsolt vagyonon ülve rebegi el nekünk, szóval mindenképpen érdemes elhinni a szavait, elvégre új hajat is csinált magának. A nóta azonban a régi, de a Vitathatlan oldal slágergyanús leleplezése egy az egyben bemutatja nekünk a Dobrev-szekta valódi arcát. Hallgassátok és osszátok! A DK most akar elkezdeni dolgozni Budapesten, miután csődbe vitték a várost
Annyira megújult a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc távozásával, hogy akár dolgozni is elkezdenének, legalábbis erről beszélt Szaniszló Sándor és Keszthelyi Dorottya a Dobrev-párt két fővárosi képviselője. A nemtörődöm és bűnös fővárosi baloldal csődbe vezette Budapestet, most pedig beindult a kapkodás. De ne csodálkozzon senki, a dékások szerint a felelős természetesen nem a főváros vezetése, hanem a Fidesz és a cicaharc jegyében a Tisza Párt is, tehát azok, akik nincsenek benne a budapesti vezetésben. Hiába a munkára való felszólítás a DK-s képviselőktől, azt talán eddig kellett volna, hogy ne jusson el a főváros a csődhelyzetig. Gyurcsány nélkül folytatja munkáját az Országgyűlés
Hétfőn folytatja a tavaszi ülésszakot az Országgyűlés, szerdán pedig megkezdődik az ellenzék mostani slágertémája, az átláthatósági törvény általános vitája. A romániai elnökválasztás eredményét a baloldal úgy értelmezte, hogy Orbán Viktor a román nacionalisták oldalára állt, a határon kívül élő magyarokat pedig kizárólag az ellenzék képviseli. Igen, ez az az ellenzék, amelyik a határon túli magyarokat huszonhárommillió románként definiálta bő húsz éve, és e véleményétől azóta sem tért el. Hétfőn felszólalt a parlamentben az ukrán nemzetiségi szószóló is, Grexa Liliána szerint sem a magyarországi ukránoknak, sem az Ukrajnában élő magyaroknak nem jó az, ha a két ország kapcsolata nem jó. Rónai Sándor átvette az Apró-klánból nemrég kiebrudalt, és a képviselőségről is lemondott Gyurcsány Ferenc mandátumát.