Egy bírósági végrehajtót négy, egy közjegyzőt pedig három év fegyházbüntetésre ítélt szerdán vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt a...
Az ellenzék nemcsak fizetett trollokat tart szép számmal, hanem a Facebookkal szimbiózisban működő trashportáljaik (pl. a szocik...
Első fokon 11,2 milliárd forint megfizetésére kötelezte Tarsoly Csabát, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. egykori cégvezetőjét a...
Jogerősen három év, illetve két év hat hónap börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék csütörtökön, a Human Operator...
Nem jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélt a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi bíróság egy 43 éves nőt,...
A két ittas fiatal mentősök járműveit rongálta meg a belvárosban; a kerületi ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé...
Négy vádlott esetében hozott döntést szerdán a Szegedi Törvényszék az MSZP volt szombathelyi önkormányzati képviselője, illetve a...
Ma hirdet határozatot a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy 14 vádlottjának másodfokú tárgyalásán a Szegedi...
Húsz év fegyházra ítélték pénteken azt a férfit, aki 2016-ban betört egy szamossályi házba, és halálra verte...
Tényleges életfogytiglant, illetve nyolc és húsz év közötti fegyházbüntetéseket szabott ki a budaörsi Tescónál, illetve másutt elkövetett...
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként ismert eljárásban a Győri Törvényszék pénteken a Pécsi...
Aránytalan, méltánytalan és igazságtalan a 2010. október 4-én történt vörösiszap-katasztrófa miatt indított per megismételt elsőfokú eljárásában a...
Gyónom a mindenható Istennek, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Melyek között legnagyobb...
Bár a vörösiszap-katasztrófát a kazetta nem megfelelő alapozása, valamint talajtörés idézte elő, a katasztrófa mértékéhez jelentősen hozzájárult,...
Bakonyi Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját 2 év 6 hónap, Deák József műszaki igazgatót 2 év letöltendő...
Hétfőn hoz ítéletet a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék; az ügyben tizenöt ember – köztük...
Tizenhárom vádlottat – közülük tizenegyet felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt, négyet pedig felmentett a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa...
A Fővárosi Törvényszék február 1-jén hirdet ítéletet abban a polgári perben, amelyet a Soros-terv elleni nemzeti konzultáció...
Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán, első fokon azt a nőt,...
Szexuális erőszakért kilenc évre a legszigorúbb fegyházbüntetést kapta Sz. Z. (34), az a békési robotikatanár, aki tavaly...
O. József elsőrendű, B. Sándor másodrendű és P. László harmadrendű vádlott bűnös társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében –...
Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Székesfehérvári Törvényszék a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, három év felfüggesztettre pedig...
Tizenhárom és fél, illetve hét és fél év fegyházbüntetésre ítélte hétfőn a Fővárosi Törvényszék azt a két...
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a szegedi városházi korrupciós ügy kapcsán szakértett kedden az ATV-ben. Védve a jó...
Nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék egy volt pécsi ügyvédet, aki mintegy 2 milliárd forinttal...
Jogerősen két év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a...
Várhatóan ítélet születik ma a Gyulai Járásbíróságon a szegedi parkolási botrány miatt indult büntetőperben, amelynek hat vádlottja...
Csütörtök délben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen 9 év fegyházbüntetésre ítélte az idősebb Burka Ferencet, és 7 év...
Nem bánnak kesztyűs kézzel az iraki bíróságok az Iszlám Állam fogságba esett külföldi katonáival. A Daily Mail...
Közösségi oldalakon keresztül és személyes beszélgetésekben is többször megerősítette diáktársainak egy fővárosi 16 éves fiú, hogy a...
A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust...
Az Amnesty International (AI) szerint az igazságszolgáltatás megcsúfolása, hogy Ahmed H.-t elítélték társtettesként elkövetett terrorcselekményért szerdán. A...
Horrorfilmbe illő eset történt Manchesterben: egy bevándorló többször megerőszakolta és összeverte kamaszkorú áldozatát, majd feltakaríttatta vele a...
Emberölés kísérlete és lőszerrel való visszaélés miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte kedden a Fővárosi Törvényszék...
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték pénteken azt a walesi férfit, aki tavaly júniusban furgonjával egy londoni mecsetnél muszlimok...
A Ripostnak 3,5 millió, az Origónak pedig 800 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie Gulyás Márton számára –...
Újabb tanúk kihallgatásával ma folytatódik a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné büntetőügyének tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken. A bíróság...
Március közepén születhet ítélet az Ahmed H. ellen folyó megismételt elsőfokú eljárásban a Szegedi Törvényszéken. A jelenleg 41...
Tíz pontban bűnösnek találta a Hágai Nemzetközi Törvényszék Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg-parancsnokot, és életfogytig tartó szabadságvesztésre...
Harminc évi börtönbüntetésre ítéltek Kansas államban egy amerikai fiatalembert, aki bombát akart robbantani egy katonai támaszpontnál. A...
Ahmed H. terrorista, a röszkei zavargások kulcsfigurája az új elsőfokú eljárás lefolytatása után is tíz éves börtönbüntetést fog...
Harmincöt év börtönre ítéltek szerdán az Egyesült Államokban egy volt katonát, amiért csatlakozni próbált az Iszlám Államhoz,...
Jogerősen is a PestiSrácok.hu-nak adott igazat a bíróság abban a sajtóhelyreigazítási perben, amit a dinnyetermelők tavaly nyári...
Precedensértékűnek számít az olasz semmítőszék döntése, amellyel helybenhagyta egy Olaszországban élő indiai szikh bevándorló ügyében hozott ítéletet...
A bíróság csütörtökön helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, melyben bűnösnek mondták ki Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS