Pesti Srácok

Czeglédy négy strómanját már elítélte a Szegedi Törvényszék (PS-videó!)

Négy vádlott esetében hozott döntést szerdán a Szegedi Törvényszék az MSZP volt szombathelyi önkormányzati képviselője, illetve a DK EP-jelöltje, Czeglédy Csaba neve által fémjelzett, több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében. Az ügy húsz terheltjéből négyen vállalták, hogy együttműködnek az ügyészséggel; részletes beismerő vallomást tettek, beismerték szerepüket, így a bíróság esetükben figyelembe vehette az enyhítő körülményeket. A négy vádlottat másfél évtől három év három hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. Kettejük esetében kizárta a feltételes szabadulás esélyét is, mivel a vizsgálat adatai szerint bűnszervezetben követték el tetteiket. A bíróság vagyonelkobzást is elrendelt, amelynek összege az egyik érintett esetében meghaladja a tízmillió forintot. A hétfőn kezdődött, úgynevezett előkészítő ülésen a Szegedi Törvényszék kedden elkülönítette az ügyészséggel együttműködő négy terhelt ügyeit, hogy azokban döntést hozhasson, majd szerdán újra egyesítette azokat, hogy a többi tizenhat érintett esetében folytatni lehessen a büntetőeljárást. Utóbbi per szeptemberben kezdődik Szegeden. Az eljárást – a tárgyalóterem mellett kifüggesztett jegyzék szerint – még mindig Czeglédy Csaba és húsz társa nevére szignálták, holott a májusi EP-választás ürügyén Gyurcsány Ferenctől átmeneti mentőövet kapott. Czeglédy pillanatnyilag nem érintettje az eljárásnak, mivel mentelmi joga miatt megszüntették ellene a vizsgálatot, az erre beadott ügyészségi fellebbezést pedig még nem bírálták el. A csalássorozatban kisebb-nagyobb vezetőkként szereplő, szerdán elítélt vádlottak közül hárman tudomásul vették büntetésük mértékét, egyikük pedig három nap gondolkodási időt kért, hogy átgondolja, fellebbez-e a verdikt ellen. A büntetőügy többi terheltje – akikhez még nem tudni, hogy csatlakozik-e újra Czeglédy Csaba – valószínűleg komolyabb büntetési tételekkel szembesülhet, amennyiben bűnösségük beigazolódik, mivel némelyeknél az általuk elkövetett, a vádiratban szereplő cselekmények büntetési tétele öttől tizenöt évig terjed. Czeglédy várhatóan tanú is lesz az ügyben, így eddig nem vehetett részt az eddigi tárgyalásokon. Az előkészítő ülés hétfői kezdetén aktívan szervezkedett a bíróságon, a szerdai ítélethirdetésre azonban már nem jelent meg a törvényszéken.

A videót készítette: Csibra Tibor és László Petra. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?