Két évvel ezelőtt mutatták be az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának a Tisza árterére kidolgozott vízkivezetési és táji...
Szabó Tímea még önmagán is túltett, felszólalásában Böjte Csaba testvért gyalázta. Elmondta, hogy nemrég elítéltek egy nevelőt,...
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Jámbor András (Párbeszéd) napirend előtti felszólalására reagálva az ellenzéki képviselőt “egy Magyarország...
Az elektromobilitásnak az akkumulátorgyártás a legszennyezőbb, ilyen szempontból a legkárosabb ágazata – mondta Keresztes László Lóránt szerdai...
A paksi blokkok üzemidejének meghosszabbításáról vitáznak az Országgyűlésben a honatyák. Az MSZP-s Harangozó Tamás gyerekek fagyhalálát vizionálta,...
Mi, a DK-ban a zsarolásnak soha nem engedünk, a megállapodásokat pedig mindig betartjuk – üzente Gyurcsány Ferenc...
Elfogytak az érvek a baloldalon, az ellenzéki összefogás választási programját a baloldali képviselők sem ismerik, valahogy mégis...
Egy jó fotós bármikor képes tömegrendezvényt varázsolni, akár egy osztályképből is. Hasonlóval próbálkozott a baloldal is, azonban...
Keresztes László Lóránt szerint lemondás és meghunyászkodás lenne az atomlobbi előtt az, ha az unió zöldenergiaként ismerné...
Az LMP szerint nincs annál veszélyesebb, mint amikor egy kormány magát nemzetinek hazudja, de sorra olyan döntéseket...
A nemzeti régiókról szóló aláírásgyűjtés ügye már most óriási nemzeti siker, amely felülemelkedik a pártpolitikán, ugyanakkor a...
Az LMP parlamenti frakcióvezetője szerint, a kormány a koronavírus-járvány közepette “aljas támadás sorozatot indított az önkormányzatok ellen”....
A hétfői parlamenti ülésen az ellenzék arról tett tanúbizonyságot, hogy nem támogatják a vírus elleni küzdelmet, ami...
A székely szabadság napja a Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én...
A XXI. század soha nem látott kihívásaival szemben csak erős országoknak van esélyük, Magyarország ugyanakkor Orbán Viktor...
A nemzetgazdaságok teljesítőképességével arányos, közös európai minimálbér bevezetését és közös szociális minimum kialakítását kezdeményezi az LMP –...
Koszorúzni indult vasárnap Marosvásárhelyre, a Székely Szabadság Napjára a Jobbik országgyűlési frakciójának vezetője, Gyöngyösi Márton és az...
A második világháború után soha többé nem szabad megkérdőjelezni, hogy a kirekesztés és az agresszió nem jelent...
Propagandafogássá silányította a migráció kérdését a kormány, Orbán Viktor pedig az illegális bevándorlás fő támogatója – rúgta...
Sokan viharosabb napot jósoltak az LMP-nek a mai kongresszusra, a délutáni sajtótájékoztatón a botrányokkal teli párt azonban...
Az LMP szerint a kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni, ezért az LMP...
Keresztes László Lóránt társelnököt választotta vezetőjének az LMP parlamenti frakciója kedden. A politikus sajtótájékoztatón köszönte meg Szél...
Jobbról előzné a Fideszt az LMP – derült ki az idei Bálványosi Szabadegyetem pénteki, a Mit kezdjünk a kétharmaddal? elnevezésű vitáján, ahol az április 8-a óta a jövőt elsősorban egymás kizárásában látó párttagok a jelek szerint hírfogyasztókká váltak, és a korábbi Nagyon Fontos Témák – botrányosan kevés nő van a férfi súlyemelők...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS