Pesti Srácok

Nincs új a Nap alatt – Tömeget hazudott magának az ellenzék a pécsi rendezvényükre

null

Egy jó fotós bármikor képes tömegrendezvényt varázsolni, akár egy osztályképből is. Hasonlóval próbálkozott a baloldal is, azonban az internet korában sokkal könnyebb utána járni a hasonló ferdítéseknek.

Alig töltötték fel a közösségi médiába a fenti képet az ellenzék pécsi rendezvényéről, máris kiderült, hogy újra hazugságról van szó. A fotóval valószínűleg az volt a cél, hogy bebizonyítsák, igenis ők a többség. A baj csak az, hogy jó szögből fényképezve könnyű tömeget mutatni – erre világított rá bejegyzésében a Demokratikus Mémek elnevezésű Facebook-oldal, ahol egy másik szögből készült felvétellel összevetve mutatták be, milyen igazából a leányzó fekvése:

Ez ismét nem jött össze. Amennyiben pedig a baloldal szeretné összehasonlítani a hasonló gyűléseket a Békemenettel, akkor nehéz dolguk lesz, arról ugyanis olyan felvételt nehéz találni, ahol kevesebbnek tűnik a jelenlévő. Az első kép kapcsán kötelességünk megjegyezni, hogy balra Keresztes László Lóránt látható az egyenkékszalaggal, aki az LMP parlamenti frakcióvezetője és volt elnöke – ezt valószínűleg a mellette állók sem tudják.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.