keresztes lászló lóránt
Hova tegyük a vizet, amikor van? (Videó)
Két évvel ezelőtt mutatták be az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának a Tisza árterére kidolgozott vízkivezetési és táji víztározási tervet. A Vízválasztó Mozgalom képviseletében Koncsos László vízépítő mérnök és Balogh Péter geográfus által ismertetett modell az árhullámok elhárítására és a sivatagosodás megállítására egyaránt megoldást kínál. Nagy István agrárminiszter is elámulva nézte 2022-ben az elképesztőan aprólékos bemutatót, ám azóta nem jutott előbbre sem a terv, sem a minisztérium és a Vízválasztó Mozgalom közti szakmai egyeztetés. Keresztes László Lóránt, a bizottság elnöke ezért múlt héten a Tisza részben kiszáradt medrébe hívta össze a bizottságot, ám a tagok nagy része nem jött el. Ismét előadta azonban a javasolt megoldást Balogh Péter, valamint Kulcsár László, a Zöld Gerilla Mozgalom vezetője. Nemcsak arról beszéltek, miért nem oldja meg a problémát mesterséges tározók, duzzasztók és vízlépcsők építése, hanem az ártérrehabilitáció kapcsán gyakran felmerülő aggályokra és tévhitekre is választ adtak. Az is kiderült, hogy napjainkban a minden földet beszántó gabonabánya-üzemmód vagy a vízvisszatartásos tájgazdálkodás jelenti-e a realitást. Juhász Hajnalka: Daniel Freund személyeskedett, a beszámolónkat meg sem hallgatta
Szabó Tímea még önmagán is túltett, felszólalásában Böjte Csaba testvért gyalázta. Elmondta, hogy nemrég elítéltek egy nevelőt, aki Böjte Csaba egy otthonában rendszeresen bántalmazott gyermekeket. A politikus szerint Böjte atya áldozatnak állítja be magát, de nem ő az áldozat, hanem a gyermeke. Szerinte a kormány kétszínű politikát folytat, hiszen a történeteket nem ítélte el. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára minderre közölte: a kormány mindenkit elítél, aki gyermekekkel szemben bármilyen erőszakot elkövet, ez ugyanis elfogadhatatlan. A kormány kezdeményezésére szigorították a szabályokat az ilyen elkövetők esetében, és népszavazást is indítottak a gyermekvédelem ügyében - mondta. Hozzátette: az ellenzék ezzel szemben érvénytelen szavazásra buzdította az embereket a referendumon, mert ennyire volt fontos a gyermekvédelem az ellenzéknek. Kifogásolta, hogy a képviselő éppen Böjte Csabát támadja, aki - mondta - rengeteget tett a gyermekek megsegítéséért, erre tette fel az életét. Lőcsei Lajos, a Momentum képviselője szerint Budaházy György és társai személyében veszélyes bűnözőket engedett szabadon Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy értékelt, morálisan vállalhatatlan Orbán Viktor döntése. Bírálta azt is, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatására hivatkoztak a kegyelem megadásakor. Majd így folytatta, sajnálatos, hogy a rendszer fenntartásához "mindenre is képes fasiszták kellenek." A PestiSrácok folyamatosan frissülő tudósítását olvashatják a hétfői plenáris ülésről. Kocsis Jámbornak: Maga egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőrőlmetszett kommunista
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Jámbor András (Párbeszéd) napirend előtti felszólalására reagálva az ellenzéki képviselőt "egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőrőlmetszett kommunistának" nevezte. Úgy fogalmazott: "igen, mindent tudunk magáról, de ehhez nekünk elég az Ön cikkeit olvasgatni, ne reménykedjen, több ehhez nem kell". Simicskó István (KDNP) "szomorú testvérháborúként" aposztrofálta a több mint egy éve tartó orosz–ukrán háborút, hangsúlyozva: mindennap hallják, hogy újabb és újabb fegyverszállítmányok érkeznek a frontra, arról azonban sajnos nem hallanak, hogy az Egyesült Államok vezetése vagy az Európai Unió azt mondaná, hogy végre elég volt a háborúból, a visszafelé elsült szankciókból és a "gazdasági kivéreztetés szélére" sodródott Európából. Láng Zsolt (Fidesz) felszólalásában Karácsony Gergely főpolgármester tevékenységét kritizálta: szerinte három és fél éve nem vezeti senki a fővárost, Karácsony Gergely "a szavakon túl inkább statisztál", és nevét adja a dollárbaloldal szereplőinek gazdasági és hatalmi játékaihoz. A 2019-ig tartó látványos fejlődés után az elmúlt években csak botrányokat, sikertelenséget, egy szlömösödő, dugóktól fuldokló és csődbe menő Budapestet láthatunk. Ha hétfőn feltétlenül ellenzéki sajtótájékoztatót akart volna nézni, ne ezt válassza, kidobott percek lennének az életéből! (Videó!)
Elfogytak az érvek a baloldalon, az ellenzéki összefogás választási programját a baloldali képviselők sem ismerik, valahogy mégis választást kellene nyerni egy fasisztákat és kommunistákat is keblére ölelő miniszterelnök-jelölttel. A probléma összetettsége miatt komoly nyomás nehezedett hétfőn azokra a képviselőkre, aki hétfőn Orbán végjátéka címmel tartottak sajtótájékoztatót. Csupa hasznos információt tudhattunk meg, például azt, hogy a kormány szerint a tanárok baloldali hazaárulók, hogy Orbán Viktor csalóknak tekinti a rokkantnyugdíjasokat, és még a banki átutalásokat is megadóztatja. Ezen felül minden romokban hever, de Márki-Zay Péter már kőműveskanállal a kezében várja az országépítést.