Litvánia szombaton próbaképpen tízórás időtartamra teljesen leválasztotta saját villamosenergia-hálózatát az orosz hálózatról – közölte a Litgrid hálózati...
Ukrajna jövője a NATO-ban van – jelentette ki Jens Stoltenberg, a nyugati katonai szövetség vezetője csütörtökön, amikor...
Egyhangúlag fogadott el a litván parlament egy határozatot, miszerint meghívják Ukrajnát a NATO-ba az észak-atlanti szervezet soron következő,...
Oroszországnak elegendő erőforrás áll a rendelkezésére ahhoz, hogy akár még két évig folytassa háborúját Ukrajnában – jelentette...
A litván elnök szerint a Nyugatnak át kellene lépnie bizonyos “vörös vonalakat”, és harci repülőgépeket kellene Ukrajna...
Az idei év döntő lesz, ezért érdemes összefogni, hogy Ukrajna területén Oroszország vereséget szenvedjen, és ne kapjon...
Litvánia a katonai segítségnyújtás keretében légvédelmi rendszereket és eszközöket biztosít Ukrajnának – jelentette be Gitanas Nausėda litván...
Lengyelország úgy döntött, hogy nemzetközi koalíció keretében Leopard harckocsikat ad át Ukrajnának – jelentette be szerdán a...
A NATO-nak többet kellene tennie a közös biztonságért, hogy megvédhesse magát Oroszországgal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel...
Magyarország hadereje nélkül a NATO sem lenne ilyen erős, a balti légtérellenőrzési misszióban résztvevő magyar katonák pedig...
Gitanas Nauseda litván elnök egy helyi rádióadónak kedden úgy nyilatkozott, hogy a migránsválságot megoldották, ezért véget lehetne...
Migránsok két nagyobb csoportja átszakította a kerítést a lengyel–fehérorosz határon, és átjutott Lengyelország területére – közölte szerdán...
Hat-hétezer, Irakból, Szíriából és egyéb országokból érkezett bevándorló várakozhat arra, hogy megpróbáljon illegálisan belépni az Európai Unió...
A litván kormány szerdán úgy döntött, hogy jelentősen korlátozza azoknak az állampolgároknak a jogait a mindennapi életben,...
Az illegális határátlépések megsokasodása miatt a litván parlament szerdára virradóra megszavazta a határkerítés megépítését a Fehéroroszországgal közös...
A Telegram titkosított chatcsoportjaiban adnak tanácsokat az Európába igyekvő illegális bevándorlóknak. A csoportokban főképpen Litvániába vezető, egyszerű...
Megteltek a litván határőr őrsök a Fehéroroszországból Litvániába tömegesen érkező ázsiai és afrikai illegális bevándorlókkal, akiket a...
Tekintettel a Fehéroroszországból tömegesen érkező illegális bevándorlók számára, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) száz...
A visegrádi négyek (V4) – amelyek ellenzik a kötelező betelepítési kvótát, Brüsszel bevándorláspárti politikáját – megállapodtak, hogy...
Litvánia pénteken nekilátott a határkerítés megépítésének Fehéroroszországgal közös határán, miután azzal vádolta meg a fehérorosz hatóságokat, hogy...
Két orosz harci repülőgép miatt kiadott riadó zavarta meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Gitanas Nauseda litván...
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azzal fenyegette meg Brüsszelt és Berlint, hogy migránsok tömegeit engedi Európába, különösen Németországba,...
Az észt hatóságok rendőröket küldenek Litvániába a fehérorosz határon zajló, a tavalyi évhez képest a sokszorosára nőtt...
Litvánia rendkívüli állapotot vezetett be a Fehérorszországból érkező erőszakos bevándorlók miatt, akik ellen könnygázt és egyéb kényszerítő...
Észtország és Litvánia is orosz harci repülőgépek légtérsértéséről számolt be szerdán. Mindkét eset kedden délelőtt történt, az...
Litvánia is örömmel venné, ha részesülhetne a Dánia által visszautasított AstraZeneca-oltóanyagok egy részéből – közölte csütörtökön Ingrida...
Litvánia óvatosan feloldja a koronavírus-járvány következtében elrendelt korlátozásokat, ennek keretében a vilniusi kormány kedden úgy döntött, hogy...
A litván kormány pénteken április végéig meghosszabbította a 2020 vége óta hatályban lévő karantént, és utazási tilalmat...
Az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének felfüggesztését javasolta a szeptemberi oroszországi parlamenti választásokig Gabrielius Landsbergis...
Úgynevezett homofób kommentek miatt kizárta a litván EP-képviselőjét, Viktor Uspaskichot a Momentumot – Cseh Katalin és Donáth...
Az Európai Unió sokkal tartozik a litván szabadságharcosoknak, az ő hősiességük nélkül ma Európa nem lenne ugyanaz...
Litvánia az Európai Unió határon átnyúló együttműködési projektje keretében folyósított volna Fehéroroszország számára kifizetéseket, azonban a litván...
Lettország nem fog vásárolni a hamarosan üzembe lépő új Fehérorosz Atomerőműben (BelAESZ) előállítandó villanyáramot, csatlakozva ezzel a...
A fehérorosz elnök szombaton, egy katonai támaszponton elmondott beszédében azt hangoztatta, hogy külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban....
A litván külügyminisztérium szerdán szankciós listára helyezte Lukasenka fehérorosz elnököt – közölte Linas Linkevicius tárcavezető az LRT...
Litvánia lehetővé teszi a belépést az országba azon fehérorosz állampolgárok számára, akik humanitárius okokból szeretnének a balti...
Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt elhagyta Fehéroroszországot, és Litvániában tartózkodik – írta Linas Linkevicius litván külügyminiszter a Twitteren...
Jódtablettát kezdtek osztani Litvánia keleti részén a hatóságok egy, a határ közelében lévő fehéroroszországi atomerőmű elindítása előtt....
Június 12-től ismét szabad lesz az átjárás Lengyelország és a balti államok közötti határokon ezeknek az országoknak...
Enyhítettek a koronavírus terjedése miatt bevezetett járványügyi korlátozásokon Georgiában és Örményországban – derült ki a helyi hatóságok...
Élesen bírált Aurelijus Veryga litván egészségügyi miniszter egy gyógyíthatatlan betegeket ellátó magánintézményt, amelyben nagyon magas volt az...
Oroszország hagyjon fel a litván bírák ellen politikai okból indított büntetőeljárásokkal, az uniós tagállamok utasítsanak el az...
Ismeretlen tettesek virágföldből horogkeresztet rajzoltak a járdára a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza közelében – számolt be...
Új rendszerre van szükség az európai uniós menekültügyi szabályozásban, ezért helyes, hogy az Európai Bizottság megválasztott új...
Május óta már több, mint 40 éles riasztásuk volt a Magyar Honvédség Gripenjeinek a balti légtérben –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS