Pesti Srácok

Tragikus körülmények között halt meg négy amerikai katona Litvániában

Tragikus körülmények között halt meg négy amerikai katona Litvániában

Még keresik a litvániai Pabrabe katonai gyakorlóterepen, egy tőzeglápban eltűnt amerikai katonákat – jelentette be csütörtökön Dovile Sakaliene litván nemzetvédelmi miniszter. Az M88 Hercules típusú páncélozott járművel gyakorlatozó négy amerikai katona kedd délután tűnt el a fehérorosz határhoz közeli gyakorlóterepen.

Keresésükben több száz litván és külföldi katona, valamint a litván határőrség helikopterei is részt vettek. A járművet több mint 5 méter mélyen megtalálták, és mostanra már jelentős mennyiségű vizet engedtek le a mocsárból ahhoz, hogy kiemelése megkezdődhessen – nyilatkozott a miniszter a helyszínen.

Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán azt mondta, hogy információt kapott négy amerikai katonáról, akik „életüket vesztették egy litvániai incidensben”. Dovile Sakaliene azonban csütörtökön kijelentette, egyelőre nem tudják megerősíteni, hogy a négy katona a járműben tartózkodott, és „még minden forgatókönyv lehetséges”.

Az amerikai haderő európai és afrikai parancsnokságának (USAREUR-AF) közleménye szerint a 3. gyalogos hadosztály 1. dandárjának négy katonája előre tervezett taktikai gyakorlaton vett részt Litvániában.

PestiSracok facebook image

– mondta csütörtökön Raimundas Vaiksnoras litván vezérkari főnök.

(Mandiner/ Kiemelt kép: MTI/AP/Mindaugas Kulbis)

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.