Pesti Srácok

Győzött a baloldal a litvániai választáson

null

Választást tartottak Litvániában vasárnap, amelyen az eddig ellenzékben lévő baloldal győzött. A sokpárti litván parlamentben ez ugyanakkor csak relatív többséget jelent, és hátra van még a két hét múlva tartandó második forduló.

A vasárnapi voksolások a szocdem párt 19 százalékot, az eddig kormányzó, jobboldali Haza Unió 18 százalékot ért el. Új erőként a nemzeti populista Nemunas Hajnala nevű párt 15 százalékot szerzett, ahogy a szintén új, zöld-baloldali Demokraták Uniója nevű párt is bejutott, 9 százalékkal. Rajtuk kívül a liberálisok és a Litván Gazdák és Zöldek Uniója jutott be 7-7 százalékkal, és a lengyel kisebbségi párt is bevitt 2 képviselőt.

Litvániában nagyon hasonlít a választási rendszer a korábbi magyarországihoz,

itt is egyaránt vannak listás helyek és egyéni körzetek, illetve két fordulót tartanak ott, ahol az első fordulóban nem dől el a mandátum sorsa. A mostani választás után még számos helyen nyitott a kérdés, hogy ki nyerheti meg a második fordulót. Éppen ezért a politikusok is óvatosan fogalmaznak az első forduló után.

Vilija Blinkevičiūtė, a győztes szocdemek elnökasszonya arra számít, hogy két baloldali párt koalíciója tud majd megalakulni a második forduló után, és a Litván Gazdák és Zöldek Uniójára gondol ebben partnerként. A szocdem politikus leszögezte: ha ők alakítanak kormányt,

Változtatást a belpolitikában tervez, a lakhatási, egészségügyi és oktatási politikában. Az eddigi jobboldali kormány pártjainak népszerűségét az elmúlt két évben 20 százalékig is felszökő infláció, a romló közszolgáltatások és a szegények és gazdagok közötti különbségek növekedése kezdte ki. A baloldal a gazdagok megadóztatásával kampányolt – eddig sikeresen.

A nemzet biztonsága azonban minden litván párt számára fontos: a Belarusszal és a kalinyingrádi enklávé révén Oroszországgal is határos Litvánia több mint aggódva figyeli az ukrajnai háborút. A GDP 3 százalékát költik a hadsereg fejlesztésére. A litvánok kétharmada úgy véli, Oroszország a jövőben megtámadhatja őket.

Forrás: Mandiner
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még