A legújabb Magyar Péterhez kapcsolódó hangfelvételek már egy kicsit többet kínálnak az érdeklődők számára, mint az Izaura...
A Magyar Péterék intenzív kampányának finanszírozási kérdéseit övező hallgatás, illetve az életszerűtlen adatok közlése egyaránt azt jelzi,...
A Fidesz kommunikációs igazgatója ismét Magyar Péterről és a mikroadományokról mondta el a véleményét. Az “újbaloldal” és...
Érdemes néha a valasztas.hu oldalt böngészni június 9. előtt, hiszen rengeteg érdekességre lehet fényt deríteni. Ilyen a...
Itt a baloldal új reménysége: Magyar Péter. A sorban a következő, akinek sikerült egy szabad szemmel látható...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói gyanúsítottként hallgatta ki Perjés Gábor, a Karácsony Gergely egykori mozgalmának...
“Azt mondanám, hogy 2 millió (dollár). Azt gondolom, ez egy olyan összeg, amivel már be lehet kerülni...
Alig egy nappal azután, hogy Hadházy Ákos bejelentette, 650 ezer forintos bírságot szabtak ki rá, mert nem...
Kicsit furcsa szalagcím lenne ez egy olyan országban, ahol a politikai paletta minden tagja értelemszerűen azért harcol,...
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a főváros pénzügyi helyzetéről, meglehetősen erős mondatokat...
Elakadt a szava Karácsony Gergely főpolgármesternek, amikor Bohár Dániel rákérdezett a Tordai Csaba ügyvédi irodájában találtakra –...
A Magyar Nemzet cikkében rávilágít: Karácsony Gergely már nem is volt kormányfőjelölt-aspiráns, amikor az általa létrehozott 99 Mozgalom...
A PestiSrácok.hu stábja a fővárosi közgyűlést követően szeretett volna feltenni több újságíróhoz hasonlóan kérdéseket Perjés Gábornak, aki...
Még november 9-én a 99 Mozgalom bűnügyeivel kapcsolatban Karácsony Gergely jogi főtanácsadójának, Tordai Csabának az ügyvédi irodájában...
Perjés Gábornál, Karácsony pénzhordó emberénél is házkutatást tartott a 99 Mozgalom finanszírozása ügyében eljárást folytató Nemzeti Adó-...
Napok óta azzal foglalkozik a magyar sajtó, hogy az adóhatóság kiszállt a főpolgármester jogi főtanácsadójának ügyvédi irodájához,...
A baloldal félmilliárdos mikroadományainak ügyében néhány napja tartott házkutatást a NAV, Karácsony Gergely jogi főtanácsadójának, Tordai Csabának...
Többek között aláírás-hitelesítő dokumentumokat foglaltak le adónyomozók egy ügyész jelenlétében múlt héten egy ügyvédnél a Karácsony Gergely...
A 24.hu keddi cikkében fejtegeti, van-e bármi különös abban a feljelentésben, amelyet az OTP a Karácsony Gergely-féle...
Friss, ropogós, sorszámfolytonosan kötegelt 50 és 100 eurósok csomagban, számlára befizet, másnap egy másik számlára továbbutal. Főpolgármester...
Karácsony Gergely továbbra is csak mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs...
Ebben az egyre csak durvábban szerteágazóbbá váló Karácsony-féle sztoriban nem is az az igazán nyomasztó vagy éppen...
Bár az OTP ma feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát a több mint 500 millió forintos kampányfinanszírozási botránnyal kapcsolatban,...
A főpolgármester tavaly még azt mondta, hogy kis összegű adományokból működött a 99 Mozgalom. Azonban idén nyáron...
Úgy tűnik, hogy már a kormánnyal nem szimpatizáló közéleti megmondóembereknél is kiveri a biztosítékot az olyan típusú...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy mondja el az igazságot a...
Nagyon csúnya történet van kibontakozóban Karácsony Gergely körül. A Nemzeti Információs Központ múlt hétfőn titkosítás alól feloldott...
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen...
Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett...
A teflon felületű Karácsony Gergelyen vajon megtapad-e végre egymillió eurónyi készpénz (meg néhány font)? Kinek, kiknek ért...
Hát eljött az igazság pillanata május 31-én. Eddig kellett ugyanis leadni a cégek, alapítványok, egyesületek éves beszámolóját....
Véget ért a több éves hazudozás a Partizán finanszírozásáról, hiszen maga Gulyás árulta el néhány napja, hogy...
Gulyás Márton a Partizán műsorában beszélt arról, hogy bevételeik felét nagy adományok, donorok, adott esetben nemzetközi pályázatokból...
Az orosz–ukrán háború egyre nehezebb helyzetbe sodorja Európát és sajnos hazánkat sem kíméli az energiaválság. Ilyen esetekben...
Strasbourgban rajonghatta magát körbe a globális balliberális média krémje, innen pedig nem hiányozhatott Dull Szabolcs, a Telex...
Ki nem kényszerített hiba. Bősz Anett felfedte, hogy a baloldalt évek óta a globalista hálózatok finanszírozzák Amerikából....
Vajon mit akar elérni Gyurcsány Ferenc, aki a valóságot olyan szembeötlő módon tagadja, hogy azt már valóban...
Baloldali üzleti körökben folyamatosan visszatérő szóbeszéd, hogy valójában kik állnak a Telex mögött. A Pesti TV –...
Hol vannak azok a mikroadomány-legelők, ahová kimegyek egy kaszával és learatom a pénzt? – feszegette az örökké...
Fokozatosan az összes ellenzéki párt elirigyelte a bírságra kapott adományokat is elkampányoló Jobbik bozótharcát az Állami Számvevőszék...
A Jobbik híradása szerint egész jól halad a párt rögtönzött pénzgyűjtési akciója. Az ÁSZ-büntetés kifizetésére máris 70...
Valódi megmentőként, a jövő reménységeként üdvözölte a Momentumot az a maroknyi értelmiségi réteg, amely az SZDSZ kimúlása...
Fekete-Győr (Fegyőr) András, a Momentum nevű nagykörúti mozgalom elnöke ismét hülyét csinált magából. Ezúttal a Hír TV...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS