Pesti Srácok

Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)

Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.