Pesti Srácok

mocsárosdűlő

Az igazi vörös logika: szavakban zöldítenek, a valóságban pusztítják a környezetet és csak a pénz számít

Vezércikk 2021 december 8.
Környezetünk védelme nemcsak fontos, elengedhetetlen is, azonban a jelenlegi baloldal számára csupán egy üres kampányszlogen, amely kimerül abban, hogy mobilerdővel furikáznak, klímavészhelyzetet hirdetnek, miközben értelmetlen lezárásokkal növelik a gépkocsiforgalmat és légszennyezettséget a fővárosban, ráadásul fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a valódi zöldpolitika. Ahogy ezt már többször is rögzítettük, a nemzetközi és a magyar baloldal kívülről zöld, belülről vörös, és amit most kínálnak, ugyanolyan üres és semmitmondó, mint az eddigi teljesítményük, sőt annál veszélyesebb. A teljes kiüresedés és a komcsi mantrák életidegensége már egyre kevesebb embert érdekelt a közelmúltban, halódott az eszme, de ekkor jött a ZÖLD jelige, a megmentő szlogen, amelyet már rövid idő alatt kezdenek leharcolni és elhasználni, teljesen kiüresíteni. Hogy mit jelent akkor a baloldalnak a zöldpolitika? Azt igen jól megmutatja a Mocsárosdűlő esete Óbudán, ahol a volt MSZP-s, jelenleg DK-s polgármester, Kiss László az Anonymus-felvételek alapján gondolkodás nélkül feláldozta a hatalmas zöldterületet egy kis pénz érdekében. A folyamatos csúsztatások, kerületrombolás nagymestere vélhetően most is tagadni fog, mi azonban már ismerjük a túléléséért küzdő zöld vörös hadsereg trükkjeit és nem hiszünk nekik. Ezek az emberek nemcsak tehetetlenek a környezetvédelem ügyében, hanem károsak is a bolygónkra.

A Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság munkáját próbálja meg ellehetetleníteni a baloldal

KZKroó Zita Magyar ugar 2021 december 6.
Folytatódik a főváros gyanús ingatlanügyekkel kapcsolatos kálváriája, ugyanis a felállított vizsgálóbizottságban többségben vannak a baloldali politikusok, így az fog történni, amit ők akarna. De azt is érdemes megemlíteni, hogy a bizottság tagjainak már csak két hét áll rendelkezésére, hogy kivizsgálják az igencsak gyanús ügyeket. A kormánypárti képviselők szeretnék, ha a főváros vagyonkezelőjének munkatársait is meghallgatnák, de ők személyesen nem kívánnak jelen lenni, inkább írásban válaszolnának a felmerülő kérdésekre, csakúgy, mint Bajnai Gordon, aki szintén nyakig benne lehet az ügyekben. A múlt héten egyébként Anonymus az Óbudán található Mocsárosdűlő eladásával kapcsolatban hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amiben arról van szó, hogy 1100 lakást építenének a területre, amit a „zöld baloldali kerületvezetés” állítólag megmentett. Az viszont kérdés, hogy kitől, hiszen Tarlós István regnálása alatt nem akarták beépíteni, egyszer volt erre szándék, még Demszky Gábor főpolgármestersége idején. Mivel az ügyben a DK-s polgármester is érintett, a III. kerület volt kormánypárti képviselője szeretné, ha őt is meghallgatnák, de Karácsony Gergely álláspontjára is kíváncsiak lennének. A baloldal viszont ebbe akkor megy bele, ha Tarlós Istvánt is kikérdezi a bizottság. A Fidesz-KDNP képviselői viszont azt ígérik, hogy nem engedik ellehetetleníteni a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság munkáját.
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.