A baloldal csak hazudni képes – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy az MSZP...
Kilépett az MSZP-ből Bálint György, a budapesti Terézváros egyik önkormányzati képviselője. A 444.hu baloldali hírportál információja szerint...
A 2010 előtt szebb időket látott posztkommunista MSZP Országos Elnöksége és Választmánya meghatározta azon képviselők névsorát, akiket...
A társadalom 99 százalékának képviseletét zászlójukra tűző Karácsony Gergelyék most a XVI. kerületiek érdekeit vették semmibe, amikor...
Újabb szakaszához érkezett az ellenzéki háború Terézvárosban a kerület momentumos polgármestere, Soproni Tamás és a helyi MSZP,...
Csak az volt az e heti Karanténban a kérdés, hogy mi maradjon ki, hiszen Karigeriék és a...
Visszalépése ellenére is Karácsony Gergely lehet az MSZP–Párbeszéd–LMP-pártszövetség vezetője – erősítették meg a Magyar Nemzet szocialista forrásai....
Közleményben tudatta a Gyurcsány-párt szerdán, hogy az MSZP két zuglói önkormányzati képviselője is hátat fordít pártjának és...
Lendvai Ildikó lassan mondta, hogy mindenki megértse: megszűnhet az MSZP. A szocialista párt egykori nagyasszonya őszinte hangvétellel...
A Gyurcsány-kormány 2004 decemberében a magyarság egyharmadáról, majd egy éven belül a stratégiai jelentőségű budapesti nemzetközi repülőtérről...
Rendkívüli elnökségi ülésen, korábbi álláspontjukat felülírva úgy döntött az MSZP vezetése, hogy Márki-Zay Pétert támogatják az ellenzéki...
A kommunista utódpárt EP-képviselője egészen véletlenül ismét az európai gyógyszerlobbi érdekeit csomagolja a magyar emberek egészsége iránti...
Ugyan Karácsonynak sok hazugságára és bénázására fény derült – volt, amit nagyon ki se kellett deríteni, mert...
A hiperpasszív főpolgármester előválasztási bukása magával ránthatja az MSZP-t. A szocialisták már egyébként is végnapjaikat élik, de...
Kényszerszövetség az ellenzéki szövetség, amelyben a színfalak mögött már most egymás torkát harapják. Szombathelyen ez hatványozottan így...
A PestiSrácok.hu problémafelvetése után módosította a csornai önkormányzatnál leadott vagyonnyilatkozatát Kovácsné Varga Ildikó. Az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei...
Hiányos, így ebben a formában pedig valótlan és a törvényi kötelezettségnek nem megfelelő Kovácsné Varga Ildikó MSZP-s...
Szavazatvásárlással vádolja az MSZP-t Kecskeméten a Momentum. Bodrozsán Alexandra, a Fegyőr-párt kecskeméti előválasztási képviselőjelöltje számolt be arról,...
A napjainkra totálisan elmérgesedett közbeszéd, a közösségi médiában való egymásnak feszülés azt eredményezi, hogy a politikai nézetkülönbségbe...
Bár Karácsony Gergely is bejelentette, hogy “nem szavazna rá”, és a szivárványkoalíció pártjai sorban hátráltak ki mögüle,...
A Pesti Riporter csütörtöki adásban igyekezett kikerülni a kellemetlen kérdéseket Ujhelyi István, akit az ellenzéki előválasztás nevű...
Az MSZP a DK “fiókcsapata” lett, létezése pedig gyakorlatilag csak Gyurcsány Ferenc kegyétől függ. Ez a tanulsága...
Számtalan súlyos választási vereség után sem jött rá a baloldal, hogy a győzelemhez (még) nem Brüsszelben kell...
Alig kezdődött el a baloldali előválasztás nevű színjáték, máris egymásnak esett a Jobbik és az MSZP. Tóth...
A 2021-es előválasztás célja az új magyar demokrácia megteremtése, ehhez pedig feddhetetlen jelöltekre van szükség. Sajtóhírek alapján...
Nem csillapodnak az indulatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ötös számú, Mátészalka központú választókörzetében, ahol korábban a DK-sok azzal vádolták...
A tavaly decemberi incidens idején diplomata útlevéllel rendelkező Legény Zsolt autójának csomagtartójában csempészcigarettát találtak az ukrán határőrök....
Visszautasítja Tarlós István az MSZP–LMP–Párbeszéd azon állítását, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint...
Bár az ellenzéki összefogás minden eddiginél demokratikusabb előválasztást ígért, a körzetek felében egyáltalán nem lesz érdemi verseny,...
Miközben a kormánypártok az ünnep nemzetteremtő és megtartó erejéről értekeztek az államalapítás kapcsán, az ellenzék hozta a...
Nemes egyszerűséggel magukhoz ragadták és elvitték Nagykátáról az MSZP választókerületi tagnyilvántartását Schmuck Erzsébet és az egykori állampárti...
A hírhedtté vált vecsési ügy után újabb Pest megyei településeken, Vácott és Érden hullhat le a lepel...
Most az az időszak következik az összefogáson belül, amikor nem összefogás van, hanem vita és könyöklés –...
Soproni Tamás terézvárosi polgármester Facebook-posztban számol be arról, hogy a kerületet irányító ellenzéki koalíció egyik MSZP-s tagja,...
Nemlétező idézettel próbálta építeni magát Kunhalmi, de megint ajtónak szaladt, és fel is kenődött rá hazugságával. Az...
Az MSZP a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a drága balatoni strandolás miatt – közölte az ellenzéki párt...
Újabb politikus, a Veszprém Megyei Önkormányzat képviselője, Benedek Szilveszter (j) lépett ki saját pártjából, a Momentumból, és...
Egyedül vagyunk, Tibor! Kivel álljunk össze? A Thürmerékkel…? A Jobbikkal…? – tette fel a kérdést az akkor...
Úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter hamarabb tudja, hogy mit akarnak a szocialisták, mint maguk a szocialisták. Történt...
Nem újdonság, hogy a függetlenobjektív újságírók, médiaszemélyiségek végül valamelyik baloldali pártban kötnek ki, így valószínűleg attól sem...
Horváth Csaba polgármester a veszélyhelyzet utolsó heteiben szociális bérlakást utalt ki Kisné Szivcsovics Nikolett önkormányzati képviselőnek, pedig...
A Válasz Online feltételezése szerint az előválasztás körüli nyilvános viták a valóságban olyan mélyben zajló nagy folyamatokra...
Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP-Párbeszéd szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson. Jött...
Zuglót akár a pesti Secondiglianónak is lehetne hívni, ugyanis az elmúlt évtizedekben a baloldal nápolyi stílusú bázissá...
Kiss László, Szaniszló Sándor és Molnár Gyula – csak néhány ősszocialista, akiket megkörnyékezett korábbi vezérük, Gyurcsány Ferenc...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS