Pesti Srácok

A szociálisan érzékeny Karácsonyék a korábbi idősotthon épületét is eladnák a XVI. kerületben (Videó!)

A szociálisan érzékeny Karácsonyék a korábbi idősotthon épületét is eladnák a XVI. kerületben (Videó!)

A társadalom 99 százalékának képviseletét zászlójukra tűző Karácsony Gergelyék most a XVI. kerületiek érdekeit vették semmibe, amikor egy korábbi idősotthon épületét adták el egy volt szocialista politikus cégének. A XVI. kerület önkormányzatát a cég arról tájékoztatta, hogy munkásotthon működtetése is reális elképzelésként szerepel az új tulajdonos tervei között, ami azonban az önkormányzat szerint feszültséget generálna az egyébként csendes kertvárosban. A pályázatot elnyerő Rózsadomb Investment Kft. 80,3 millió forint plusz áfa vételáron juthat hozzá a területhez, a korábbi fonyódi MSZP-s politikus, Kollmann Gergely Ferenc cége pedig már kifizette a fővárosnak a 6,3 millió forintos letétet.

A XVI. kerületi önkormányzatnak elővásárlási joga van, ezért a december 8-i testületi ülésen arról határoztak, hogy igényt tartanak a fővárosi tulajdonú területre. Szász József alpolgármester (képünkön) a Pesti TV-nek elmondta:

mondta, majd hozzátette: amennyiben a főváros ingyen odaadja a területet, a helyi önkormányzat vállalja, hogy hat hónapon belül szakértői vizsgálattal megnézik, lehetséges-e idősek otthonát létesíteni a területen, valamint vállalja az otthon létrehozásának költségeit. A fővárosnak december 31-ig kell választ küldenie.

PestiSracok facebook image

Szász József hangsúlyozta, hogy a testületi ülésen a baloldali képviselők azt szorgalmazták, a kerület fizesse ki a fővárosnak a nyolcvanmillió forintos vételárat és hozzon létre idősek otthonát az ingatlanon. Az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek a közfeladatnak az ellátása a főváros dolga lenne.

– fogalmazott. Hozzátette: az ellenzéki képviselők külön kérték, hogy a kerület különítsen el félmilliárd forintot a célra, ugyanakkor az már most tisztán látszik, hogy a telken lévő nagyjából háromszázhúsz négyzetméteres épület legfeljebb öt-tíz idős ember ellátására lenne alkalmas, ami pedig nem elegendő.

Szász József azt is elmondta, hogy a kerület állami finanszírozással már elkezdte egy ötven fős intézmény létesítését egy másik telken. Az alpolgármester arra is emlékeztetett, hogy az eladott Georgina utcai ingatlan hiába volt a fővárosé, a helyi önkormányzatnak folyamatosan emlékeztetnie kellett őket, hogy legalább a fűnyírást és a telken lévő fák gondozását lássák el. Mint fogalmazott, a főváros nem volt jó gazdája a területnek.

Forrás: Pesti TV

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.