nav
A piros sarokban Orbán Viktor rémálma: a Kihívó
Vannak fontos és különösen fontos dolgok az életben. Egy hiteles, normális, vezető politikus számára elsősorban az lehet fontos, hogy jó irányba vezesse az országát, eredményeket érjen el, növelje a befolyását és kitartson a nemzete érdekei mellett. Mindezt természetesen meg is kell mutatni, láthatóvá kell tenni, de a munka fontosabb, mint a bájolgás. Vannak azonban olyan emberek, akiknek az a fontos, hogy ott díszelegjenek a Politico oldalán és utána eredményként ezt oszthassák meg rajongóikkal, hogy befolyásos felforgatónak tartják. Gratulálunk, érdemes volt pezsgőzni Londonban, ilyen távlatok még nem nyíltak a magyar emberek előtt. Nekünk tényleg kommunizmus kell?
Ne is találgassatok, hiszen minden jóravaló ember azt gondolná, hogy az adó 1 százalékának felajánlása valamilyen jótékonysági célra megy a társadalom nagy részénél. Magyarországon is egyre nagyobb a jóemberkedés, ami azt jelenti, hogy mindez csak szavakban értendő. Amikor a tettekre kerül a sor, a könnyes szemű hősök inkább a szélsőbaloldali Partizánnak küldik a lóvét. Mert hogy ez történt most a NAV kimutatásai szerint, ugyanis az első helyre nem a beteg gyermekeket gyógyító Heim Pál Gyermekkórház, vagy az Országos Mentőszolgálat, sőt nem is a daganatos gyerekeket gyógyítók, más kórházak, vagy állatmentők kerültek, hanem a marxista Gulyás Marciék, akik 416 millió forintot kaptak közel 37 ezer felajánlótól. Mert oda kell a pénz, nincs mese, annál jobb helyen nem is lehetne, aztán másnap lehet ismét sírni a CT és a lélegeztetőgép miatt jóemberkedve. Adódik a kérdés, valóban a leninizmus vagy a sztálinizmus támogatása a fontosabb, tényleg elég a kommunista szólamokkal lelket gyógyítani, a többi már nem számít? Érdemes megnézni az adatokat, ahol láthatjuk, nem holmi megbutított szegénylegények küldtek a Partizánnak közel félmilliárd forintot. 
