olajszőkítés
Olajozott fogaskerekek: így talált egymásra az Apró-klán és Gyurcsány
Hosszú Gyurcsány-portréjának második részét publikálta kedden a Magyar Nemzet, amely végig járja a volt kormányfő és az ellenzék jelenlegi legerősebb emberének életútját, bemutatva a legnagyobb gaztetteket és azt, hogyan jutott el idáig az exminiszterelnök. Az első részben az szerepelt, hogyan használta fel mozgalmi múltját és kapcsolatrendszerét Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogy elérje első üzleti sikereit a privatizáció során. Már itt nagy szerepe volt az Altusnak, Gyurcsányék családi cégének, és ott volt a politikus mellett Szilvásy György volt titokminiszter. Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny. Ajánljuk még
Megölték az embert, aki csak beszélgetett –Charlie Kirk halálára
FBI vs. trollok – Most megint higgyük el, hogy magányos merénylő volt?
Pénteken bejelentették, hogy elfogták Charlie Kirk gyilkosát. Egy magányos merénylőt, akinek nem voltak társai, nem voltak megbízói és önmagát adta fel. Az FBI, mint tudjuk sosem hazudik, és az amerikai szervek teljesen megbízhatóak. Vigyázat, önálló vélemény következik. Az utolsó védvonalainkat támadják
Ezért lehet utálni Amerikát!
Néha jó felnőni. Különösen akkor, ha abban a buborékban élt vagy él az ember fiatalkorában, ahol azzal etetik: Amerika „a lehetőségek földje.” Pedig valójában csak a fogyasztás szülőhazája.