Pesti Srácok

rongyos gárda

Így tartottuk meg Sopront Trianon után – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 február 15.
Ha van a hullarablásnak minősített esete, akkor az Ausztria első világháború végi viselkedése Magyarországgal szemben. Már a dualizmus idején, sőt a középkor óta fájt egyes bécsi körök szíve a nyugati határvidékünkre, illetve annak bizonyos részeire, városaira. Ausztria minket is magával rántott az első világháborús vereségbe, majd a fegyverszünet után egyből benyújtotta igényét Vas, Sopron, Moson és Pozsony vármegyék nyugati szélére, amely német többségű vidékké vált az évszázadok alatt, ám ezer éve Magyarország részét képezte. A trianoni békekonferencia természetesen meg is ítélte nekik, ám ez volt az a hely, ahol Magyarország a sarkára tudott állni a szintén megvert, és érdemi hadsereg nélkül maradt Ausztriával szemben. Minden lehetséges trükköt bevetettünk, amelyek csúcsa az ország minden részéből idesereglett több ezernyi háborús veteránból létrejött szabadcsapatok, a Rongyos Gárda által kirobbantott nyugat-magyarországi felkelés volt. A hadviselt, tapasztalt tisztikar és legénység kisháborús módszerekkel ügyesen tartotta meg az ellenőrzést a terület fölött egészen 1921 végéig. Magyarország, szorult nemzetközi helyzetében, végül nem tudta megtartani az egész területet, de enélkül Sopron és környéke is elveszett volna. A Trianon árnyékában elfelejtett vagány magyar siker részleteit Anka László történész mutatta be.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?