színészet
Nem fizet büntetést a Kossuth téri rendbontásért, inkább közmunkát vállalt Komjáthi Imre MSZP-alelnök
Az MSZP-nek a színészettel sincs szerencséje, hiszen az ajtó által megállított Kunhalmi Ágnes, a tarkóra tett kézzel westernest játszó Bangóné mellett a saját magát megverő Komjáthi Imre is elbukott a figyelemért folytatott versenyben. A produkcióik sajnos elégtelenek voltak, egy ország röhögött rajtuk, de ez sem szegte kedvüket: ha már lejtő, akkor csússzon rendesen. Komjáthi Imre, a lakatos szakmunkásból a szocialisták országos elnökségében alelnöki pozícióig jutó politikus még tavaly decemberben sérült meg a Kossuth téren, amikor el akarta foglalni a teret: zászlóval a kezében előrerohant egy befejezett demonstrációt követően, és a mögötte loholó elvtársak úgy lökték meg, hogy térdficama lett. Első felindulásában Komjáthi és a teljes baloldal rendőri erőszakról beszélt, azonban előkerült egy felvétel, amely szerint a rendőröknek semmi köze nem volt a szocialista politikus mutatványához. Ezt követően megkapta a büntetést és most rátett egy lapáttal a demagóg szólamokra, ugyanis azért nem fizeti ki a kirótt 50 ezer forintos büntetést, mert szerinte a Fidesz azt is ellopná. Helyette közmunkát vállal. Ajánljuk még
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is."