tábor
Műholdfelvételek bizonyítják az állítólagos Wagner-tábort Fehéroroszországban?
Nemrégiben nyilvánosságra hozott műholdfelvételek szerint egy elhagyatott belarusz bázison több ezer katona elszállásolására alkalmas tábort húznak fel − számolt be többek közt a BBC brit közszolgálati médium. Ez arra engedhet következtetni − mint írják −, hogy a belarusz−ukrán határ közelében vetheti meg a lábát a Wagner-csoport.Ejtőernyős tábort szervezett a Honvédelmi Sportszövetség kadétoknak
Először szervezett ejtőernyős tábort kadétoknak a Honvédelmi Sportszövetség, amely ezzel hagyományt kíván teremteni – hangzott el a tábor megnyitóján, Kaposújlakon.Határon túli magyar fiataloknak kezdődött vitorlástábor Orfűn
Megnyílt a Rákóczi Szövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében a határon túli magyar fiataloknak rendezett vitorlástábor kedden a Baranya megyei Orfűn. Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott a rendezvényen azt mondta: a tábor is mutatja, hogy a nemzeti összetartozás évében tervezett rendezvényeknek legalább egy részét sikerült, illetve sikerül megtartani a koronavírus-világjárvány ellenére.Ajánljuk még