Pesti Srácok

Műholdfelvételek bizonyítják az állítólagos Wagner-tábort Fehéroroszországban?

Műholdfelvételek bizonyítják az állítólagos Wagner-tábort Fehéroroszországban?

Nemrégiben nyilvánosságra hozott műholdfelvételek szerint egy elhagyatott belarusz bázison több ezer katona elszállásolására alkalmas tábort húznak fel − számolt be többek közt a BBC brit közszolgálati médium. Ez arra engedhet következtetni − mint írják −, hogy a belarusz−ukrán határ közelében vetheti meg a lábát a Wagner-csoport.

A katonai bázis mintegy száz kilométerre délre fekszik Minszktől, Kijevtől pedig körülbelül 320 kilométerre. A BBC szerint az elmúlt két hétben több mint hatszáz sátorszerű szerkezetet húztak fel itt. A brit hírportál kiemeli, egyelőre nem lehet megerősíteni, hogy valóban a Wagner-csoport harcosainak készül a létesítmény. Az időzítés mindenesetre érdekes.

A zsoldoshadsereg Jevgenyij Prigozsin vezetésével még múlt hét szombaton indult Moszkva ellen azzal a céllal, hogy elmozdítsa pozíciójából a katonai vezetést − leginkább Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt. A lázadás hamar véget ért, Prigozsin pedig Aljakszandar Lukasenka belarusz elnök közvetítésével megegyezett a Kremllel: Belaruszba vonul száműzetésbe, harcosai pedig dönthetnek róla, hogy követik-e vezérüket, vagy a továbbiakban az orosz reguláris hadsereg állományában folytatják karrierjüket.

A műholdfelvételek megjelenését követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette fokozott biztonsági intézkedések bevezetését a belarusz–ukrán határon.

Amennyiben valóban a Wagner-csoport harcosai fognak beköltözni az új táborba, úgy Kijevnek fokozott figyelmet kell fordítani az északi határ védelmére, ami erőforrásokat vonhat el az amúgy sem túl sikeres ellentámadásról.

Emellett a környező NATO-tagállamok is aggodalommal figyelik az eseményeket, a hírhedt zsoldoshadsereg közelsége veszélyeket rejthet magában – noha nem valószínű, hogy a NATO ellen vetnék be őket.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.