tóth tibor
PM-államtitkár: idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány
Az idei évre 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány, míg a jövőre 4,1 százalékkal – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Déli krónika című műsorában, szerdán. Tóth Tibor kiemelte: a gazdaság középtávon egy nagyságrendileg négyszázalékos gazdasági növekedési pályára tud állni.A nemzetközi pénzügyi intézmények szerint Magyarországon visszatér a gazdaság a növekedési pályájára
A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat – nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban, szerdán, a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.Ekkora lehet az infláció jövőre
„Decemberben már 7 százaléknál is kisebbre szorítjuk az inflációt, jövőre pedig 5–6 százalékos lehet” – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium államtitkára. A Világgazdaságnak adott interjújában a makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Tóth Tibor úgy fogalmazott: „épp itt az ideje már ennek, Brüsszel nagyjából két éve blokkolja a Magyarországot megillető uniós forrásokat”.Rétvári Bence: csökkenti a várakozási időket az új járóbeteg-időpontfoglalási rendszer
A folyamatok gördülékenyebbé tételével jelentősen csökkenhetnek a várakozási idők a járóbeteg-ellátásban – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az országos elektronikus járóbeteg-időpontfoglalási rendszer bevezetéséről tartott keddi sajtótájékoztatón, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház–Rendelőintézetben.Elfogadhatatlannak tartja a Pénzügyminisztérium az Európai Bizottság 100 milliárd eurós többletigényét
A magyar kormány számára aggályos, hogy Ukrajna újabb, 50 milliárd eurós támogatást kapjon a következő négy évben addig, amíg nem tudni, hogyan használta fel az eddigi 70 milliárdot – hangsúlyozta Tóth Tibor államtitkár (képünkön) az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán (ECOFIN) Brüsszelben a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.Menczer Tamás: Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni, ahogy nem fordulhat elő az sem, hogy a gazdaság nem rendelkezik a szükséges energiával, és ezért veszélybe kerülne az ipar teljesítménye – hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének csütörtöki, budapesti konferenciáján.Hatalmas siker az új magyar állampapír: három nap alatt mintegy négyszázötven milliárd forintért vásároltak belőle a magyarok (VIDEÓ!)
Új állampapír-stratégiára van szükség, ezért egy új, 11 százalék indulókamatot adó kötvényt dobtak piacra és más kötvények hozamán is emelt az állam. Varga Mihály pénzügyminiszter ma be is jelentette, hogy már az első két napban háromszáz milliárd forint értékben vásároltak a családok Bónusz, illetve Prémium Magyar Állampapírokat, ami a harmadik napra (azaz mára) elérte a 450 milliárd forintot. A bejelentést követően a pénzügyminisztérium államtitkára stábunknak elmondta, hogy a kereskedelmi bankoknál, a Magyar Államkincstár ügyfélirodáiban és online is elérhetőek ezek a kötvények. Tóth Tibor szerint az, hogy a magyar emberek vásárolnak az állampapírból, azért jó, mert így nem külföldi, hanem belföldi befektetők finanszírozzák a magyar államadósságot, a kamatokkal pedig szintén a magyarok járnak jól.Ajánljuk még