2023 elején ott tart a világ, hogy a szeretteinknek talán már nem is „boldog új évet”, hanem...
Ma éjszaka az izraeli légierő komoly légicsapást mért a damaszkuszi nemzetközi repülőtérre, amelyben két szír katona életét...
A mai napon, január 2-án végső búcsút vettünk a PestiSrácok.hu lapszerkesztőjétől, Szentkirályi Andrástól, akit mindenki Golyónak hívott....
A 2023-as év nagy kérdése lehet, hogy valóban szakmai vita húzódik-e Orbán Viktor és Matolcsy György között,...
“Szalava Ukrainyi!”, azaz dicsőség Ukrajnának. Két csoport használja ezt a jelmondatot, az ukrán soviniszták, akik például a...
„Jaj, már megint mit mondott ez a Duray! Minek kell folyton szítani a feszültséget?” Ezek a szövegek...
Az emberi elme befogadóképessége véges, azt gondolnánk, hogy nem képes korlátlan mennyiségű baromságot befogadni egyszerre. Pedig de....
A Labrisz Leszbikus Egyesület közösségi oldalán ismertette, hogy hamarosan Pécsett, Szegeden és Budapesten indítanak oktatási projektet Befogadó Terek...
Sajnálatos, hogy Ukrajna elnöke aláírta az ukrán parlament által megszavazott „A nemzeti kisebbségekről (közösségekről)” szóló új törvényt,...
Szeretetországban így kívánnak kellemes ünnepeket: Márki-Zay Péter szerint ostobák azok a választók, akik nem úgy látják a...
Gondolkozzunk el azon, hogy mi az idő szerepe a keresztény ember életében, gondolkodásmódjában? Mi köze az időnek az...
Visszavonta Donald Trumpnak küldött idézését az amerikai Képviselőház 2021. január 6-i eseményeket vizsgáló bizottsága, a testület mandátuma...
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a világ legeredményesebb labdarúgója, Pelé. A háromszoros világbajnok, már életében legendává...
Újabb különleges műveletet hajtottak végre a szerb hatóságok a horgosi lövöldözést követő nagyszabású rendőri akció után. Ezúttal...
Az ügyészség vádat emelt az 1999-ben Budapesten történt kettős emberölés, a Döcher-gyilkosságként ismert ügy gyanúsítottjaival szemben. Döcher...
“2023-tól új szakaszba lép a déli határ őrizete, hiszen katonáinkat felváltják a speciálisan határvédelmi feladatok ellátásra kiképzett...
A globális baloldali hálózatok Magyarország elleni nemzetközi lejáratókampányának szerves része, hogy különböző propagandaanyagokkal, álhírekkel és hazugságokkal látják...
A lap szerint sokakat megrázott a hír, amikor a magyar kormány új szerződéseket kötött Oroszországgal – szúrta...
Különbség van keresztény vallásosság és hívő élet között. A kisfiam elvesztésekor azt tanultam meg Istentől, hogy az...
A baloldal rendszeresen telesírja a világsajtó zsebkendőjét, miszerint Magyarországon megszűnt a független média. Váratlan fordulat, hogy ez...
Az államfőhöz december közepén érkeztek meg a Budaházy-ügyben érintettek kegyelmi kérelmei, Novák Katalin pedig hét vádlottnak kegyelmet...
Hatástanulmányt nem készítettek, mert az a főváros dolga, de ettől függetlenül is jó ötletnek tartja az LMP,...
A “dollárbaloldalt” nem érdekli a magyar emberek véleménye, hiszen annak ellenére tennék legálissá az illegális bevándorlást, hogy...
A Fekete-tengeren ellenséges tevékenység zajlik, stratégiai és taktikai repülés előkészítése, és arra is van esély, hogy nemcsak...
Letartóztattak egy ügynököt, aki a német BND-nek, a Szövetségi Hírszerző Szolgálatnak dolgozott. Az ügy azonnal a legfelsőbb...
Stúdióban rendezték meg a Holdra szállást? Chemtrailt fújnak a repülőgépek, és ezzel irányítják az időjárást? Elvis ma...
A korábbi amerikai elnök szerint a baloldali csoportok „egy szellemileg fogyatékos demokratát” támogattak a választáson, emellett Donald...
Az elmúlt esztendőkben számos – valójában igaztalan – vád érte a közmédiát a baloldali ellenzék és médiája...
Igen kellemetlenül érintheti az amerikai kormányzati szerveket, így az FBI-t és a CIA-t is, hogy Elon Musk...
A francia hatóságok szerint pszichiátriai eset az a nyugdíjas francia mozdonyvezető, aki Párizs egyik leginkább migránsok által...
Ritkán hallani olyan esetről, hogy valakiről lemond az orvostudomány, a szerettei elbúcsúznak tőle, de történik egy isteni...
Magyarország iszonyú ellenszéllel dacol. Legkésőbb a migránsválság 2015-ös kitörése óta napi szinten tapasztalhatjuk, milyen zsigeri gyűlölettel ront...
Az önbizalom egy fontos dolog, és bár Ukrajnában jelenleg hiány van lőszerből, emberanyagból és energiából is, ebből...
Ha csak a fenti képből indulnánk ki, azt hihetnénk, hogy az USA szintet lépett az Ukrajnának nyújtott...
Az Orlan–10 típusú drón az orosz hadsereg egyik büszkesége. A Szentpétervári Speciális Technológiai Központ még a 2010-es...
A nagysikerű amerikai showman, David Letterman ezúttal Hollywoodot vitte a vendéghez, és nem a vendéget Hollywoodba. Ukrajnai...
Úgy kezdődött, hogy a lovaim összevesztek. De talán kissé távolabbról kell kezdenem a dolgot. 24-e volt és...
Szenteste mindig is a szeretet, a békesség a különleges várakozás ünnepi napja volt számomra a mai napig....
Szenteste van. Jézus Krisztus megszületésére emlékezünk, és ennek öröme tölti be családjainkat és a szeretteink között töltött...
Az Európai Unió egy gigantikus méretű, 18 milliárd eurós hitelt szeretne felvenni, amit az ukránok megsegítésére fordít....
Argentína nyerte a labdarúgó-világbajnokságot, mielőtt azonban Lionel Messi átvette volna a világbajnoki címért járó kupát, a kamerák...
Mi is lehetne a legjobb választás háttérzajnak a főzéshez? Természetesen a Politikai Hobbista, amely gátlás nélkül nyúlt...
A karácsony lényegéről beszélgetett a Grund ünnepi különkiadásában Hoppál Hunor Zila Gáborral, a Református Közéleti és Kulturális...
Elérkezett a Szenteste, mindenki készül a karácsonyi ünnepekre, így teszi ezt az ellenzék is, a tőlük megszokott...
Mi magyarpártiak vagyunk. Az orosz–ukrán háborúban is a magyarok oldalán állunk. Arra a kérdésre, hogy a történelem...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS