Jelenleg is dolgozik az új, kabinos megoldáson az M3-as metró akadálymentesítésével kapcsolatban a fővárosi önkormányzat és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel. Az MSZP által a metró teljes akadálymentesítését célzó népszavazásért elkezdett aláírásgyűjtés ugyanakkor nem halad valami fényesen Tarlós István hivatala szerint.
A közleményben leszögezték, hogy „az MSZP által vízionált, követelt” lift nem lesz több az M3-as metró akadálymentesítésénél, mint eredetileg. Véleményük szerint az MSZP beijedt a „sikertelen népszavazás rémétől”, és már abban sem biztosak, hogy az aláírásokat össze tudják-e gyűjteni.
Már a parlamenti ajánlások mellé is odadugdossák a népszavazási íveket, de közben azt kezdik halandzsálni, hogy »az ő fellépésük következtében okafogyottá válik«. Gyűjtsön csak tovább az MSZP, és ne feledje, hogy az ő követelésük a liftekről szólt.
– fogalmaztak.
A MEOSZ az MTI-vel kedden azt közölte, elfogadhatónak tartja, hogy kabinos, ferdepályás liftekkel biztosítsák a mozgáskorlátozott emberek közlekedését az M3-as metró azon megállóiban, amelyekben a feltételek nem adottak hagyományos liftek kiépítésére. Az eddigi egyeztetések szerint hat megállóban – Kálvin tér, Corvin-negyed, Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Ferenciek tere, Klinikák – oldanák meg így az akadálymentesítést. A közleményben idézték Kovács Ágnest, a szövetség elnökét, aki elmondta: az M3-as projektigazgatóság képviselője jelezte, hogy bekéri hét gyártótól a ferdepályás liftek műszaki paramétereit, a következő alkalommal pedig a MEOSZ bevonásával kiválasztják azokat, amelyeket a legmegfelelőbbnek találnak a mozgáskorlátozottak biztonságos közlekedése szempontjából. A szövetség csak olyan ferdepályás liftet talál megfelelőnek, amelyben az aktív kerekesszékek, az elektromos kerekesszékek és elektromos mopedek is elférnek – tette hozzá a szervezet vezetője.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS