Monopolizált jogvédelem, civil kasztok, az aktuális hatalom kiszolgálása, részrehajlás, Magyarország szuverenitása – ilyen és ehhez hasonló kifejezések röpdösnek a civil jogászok két tábora között, akik az interneten estek egymásnak.
Nyílt levélben válaszolt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetősége Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatójának korábbi levelére. A vita Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivőjének korábbi nyilatkozata miatt robbant ki, amely Orbán Viktor 5 éves értékelő beszédével párhuzamosan hangzott el a “Quo Vadis Európa?” című előadáson.
Lomnici előadásában a monopolizált jogvédelemmel kapcsolatban emlegette fel a TASZ-t. Állítása szerint a civil jogvédelem szervezetei – TASZ, Helsinki Bizottság, Neki, Norvég Civil Alap, Ökotárs – mind szorosan köthetőek Soros György nevéhez, s ez még akkor is problémás, ha a szervezeteknek vannak elévülhetetlen érdemeik.
Lomnici szerint a TASZ olyan területekkel foglalkozik (drog, fogyatékosok, romák), amelyek támogatói megrendelésre készülnek, és nem tükrözik a társadalmat valóban foglalkoztató problémákat (pl. pénzügyi fogyasztóvédelem, felvidéki-vajdasági magyarok jogfosztottsága). A CÖF szóvivője szerint ráadásul ezek a szervezetek kasztokat alkotva kisajátították maguknak ezeket a problémákat. A CÖF álláspontja szerint olyan törvényi változások szükségesek, amelyek kötelezik a civil szervezeteket arra, a külföldről érkező támogatások tételesen feltűntessék, és azokról el is számoljanak. Sőt, a civil szervezetek vezetőinek is kellene vagyonnyilatkozatot készíteni.
Lomnici felvetéseire Kapronczay Stefánia válaszolt a TASZ közösségi oldalán. Kapronczay emlékeztette Lomniczit, hogy 11 sértett védelmét látták el a 2006-os rendőrattak alatt, sőt Orbán Viktort is képviselték egy személyiségi jogi perben, így a részrehajlás vádja nem állja meg a helyét. „Nyilván nem szeretett minket ezért az akkori hatalom, de nem is tartjuk feladatunknak hogy szeressen minket vagy felvonulásokon éltessük. Pártállástól, világnézettől és a regnáló kormány színétől függetlenül védjük azokat akiket a hatalom korlátozni akar törvényes jogaik gyakorlásában.”
A TASZ ügyvezető igazgatója szerint szó sincs a problémák kisajátításáról, sőt örömmel fogadnák, ha a CÖF bekapcsolódna például a fogyatékkal élők problémáinak kezelésébe. Kapronczay ezen felül felhívta Lomnici figyelmét arra, hogy Soros György neve szerepel a honlapjukon támogatóként. „Még ha az Ön világában nehezen is képzelhető el, mi a támogatásért cserébe nem a támogatóink (vagy az Ön szóhasználatával: “megrendelőink”) aktuális preferenciáit igyekszünk kiszolgálni. Tesszük a dolgunkat, védjük a gyengéket és a perifériára szorultakat, támogatóink pedig minden évben eldönthetik hogy akarnak-e még támogatni minket.”
Kapronczay Stefánia levelére a CÖF vezetősége reagált nyílt levelében. Szerintük a TASZ életképtelen lenne anélkül a 200 milliós támogatás nélkül, amely külföldről érkezik a szervezethez. A CÖF ellenben magánszemélyektől kapja 250 milliós támogatását, emiatt nagyobb a társadalmi beágyazódása. A CÖF szerint „a külföldi szervezetektől érkező adományok nemzetbiztonsági okokból is átláthatóságot követelnek”. A CÖF „nem a TASZ tevékenységét támadja, hanem Magyarország szuverenitását védelmezi az esetleges egyoldalú, pártpolitikai célokat szolgáló külső beavatkozásoktól.” Mint írják, „veszélyes lehet, ha egy saját lábán megállni képtelen civil szervezet számláit külföldiek fizetik, hiszen ez azt jelenti, hogy a kenyéradó gazdák kívánságára fennáll a lehetőség az ország szuverenitását sértő cselekmények finanszírozására is.”
A levél végén a CÖF leszögezi, hogy érdekvédelmi tevékenységüket mindig a saját nevükben fejtették ki, a TASZ viszont olyan külföldi pénzekből finanszírozza tevékenységét, amelyek forrása követhetetlen, így „az ország nyilvánossága joggal következtet arra, hogy szuverenitást sértő cselekmények is finanszírozásra kerülhetnek.”
Forrás: TASZ, civilosszefogas.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS