Elég volt az utcabálból, fesztiválból, elég volt az influenszer politikusokból – ezzel a felütéssel jelent meg az ételfutárok újabb, tüntetésre való felhívása, hétfőn reggelre időzítve. Céljuk a főváros forgalmának megbénítása. A szervezők rájöhettek, hogy az éjszakai bulitüncikézést már senki nem veszi komolyan, hiszen tíz év óta csinálja ezt az ellenzék – áttérnek a reggeli forgalom megbénítására.
A leírásban a szervezők tudatják: ők azok a futárok, akik az első napon is elindították a tiltakozást, és „felkavarták az állóvizet” – ezt szeretnék folytatni. A kezdeményezők céljai:
- tolják el a KATA módosításának bevezetését januárra!
- tervezzék újra a KATA módosítást!
- tervezzék újra a „rezsicsökkentés-csökkentést”!
A futárok végül úgy fogalmaznak:
az újratervezett rezsiprogram rákényszeríti az eddig átlag felett fogyasztókra a „büntetés” megfizetését, még akkor is, ha holnaptól gyertyafény mellett élnek! Eközben, KATA-s vállalkozók százezreit taszítják teljes bizonytalanságba, elvárva tőlük, hogy alig másfél hónap alatt szervezzék át a vállalkozásukat vagy keressenek más megélhetést maguknak.
Időközben a Demokratikus Koalíció azonnal politikai bűvkörébe vonta a futárokat, hiszen bejelentették: a párt kifizeti annak a biciklis futárként dolgozó aktivistájának a büntetését, akit azután bírságoltak meg 75 ezer forintra, hogy részt vett a Margit hidat lezáró keddi tüntetésen. Kálmán Olga frakciószóvivő így siránkozott: a katásoknak előbb elvették a megélhetését, majd adócsalónak kiáltották ki őket, végül pedig meg is bírságolják őket, ha felemelik a szavukat. Egyúttal meg is fenyegette a kormánypártokat: ha a Fidesz azt gondolja, hogy ilyen szabálysértési bírságokkal befoghatja a „joggal felháborodott magyarok száját, akkor már most készüljön egy forró őszre, ha már a lakásokban úgyis hideg lesz a rezsinövelés miatt”.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS