Bár valóban minden Békemenetnek megvolt a maga üzenete és fontossága, talán a mostani, március 15-i a leginkább sorsfordító, és ez az a nap, amelyre később, a rengeteg megpróbáltatás közepette is emlékezni fogunk. Hihetetlen sokan gyűltünk össze és vonultunk a Margit híd budai hídfőjétől a Kossuth térre, mindenki érezte az összefogás erejét, és mindenki tudta, hogy ezzel a nagy találkozással még nem ért véget az út. Hiszen ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében elmondta, mindenkinek még egy lapáttal rá kell tennie, hiszen itt vagyunk a finisben, és most dől el, hogy az országrontó baloldali csürhe kerül hatalomra, vagy folytatódik az igen nehéz helyzetben is hatásos ország- és nemzetépítés. A tét a szokásosnál is nagyobb, a háború itt leselkedik a szomszédban, egyetlen rossz lépés katasztrofális következményekkel járhat. Kell nekünk egy fegyvert és katonát az orosz–ukrán háborúba küldeni igyekvő Márki-Zay? Esetleg egy gyűlölettől és bosszúvágytól csöpögő Gyurcsány és éhes proletárjai? Kell a levitézlett és változni nem képes baloldal, aki nem tud új arcokat és valódi alternatívát kitermelni? Április 3-a jelentősége évek múltán fog igazán látszódni, de a jövőnkért most kell cselekednünk.
A magyarság nagyon sokszor került harapófogóba történelme során, számtalanszor kopogtatott az ajtónkon a végveszély, és amikor méltatlan kézbe került az ország és a nemzet sorsa, sokszor tényleg a szakadék legszélére navigáltak bennünket a gonosz és tudatlan elmék. Emlékezzünk Károlyi Mihályra, aki szinte segítő kezet nyújtott a magyarság hóhérjainak, és ostoba, meggondolatlan döntéseivel, politikai vakságával megkönnyítette ellenségeink dolgát, a trianoni békediktátum elé vörös szőnyeget terített. Ezt az embert dicsőíti ma a baloldal, miközben az internacionalista, magyargyűlölő kommunista horda figuráit piedesztálra emelik. Sajnos évtizedek alatt sem változtak semmit, ma ugyanolyan romlást hozna a baloldal a nemzet számára, mint tették azt 1919 tanácsköztársasági terrorjában, 1945 és 1956 kommunista tobzódásában, és a 2002–2010 közötti időszak nemzetáruló, gyurcsányista rémuralmában. A nehéz idők azonban erős embereket szülnek, ezt most is látjuk, így bármennyi kín és fájdalom részese volt ez a nemzet, mindig volt reménysugár a válságos órákban. Az utóbbi tizenkét év a reményről szólt, ez a fejezet és ez az emberfeletti munka nem érhet véget.
A Békemenet résztvevői a Margit hídon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Háború, vagy béke
A tegnapi Békemeneten részt vevő százezrek ismét érezhették azt az erőt, összetartást, nemzeti egységet, amelyet a baloldal sosem tudhatott a magáénak és nem is törekedett rá. Együtt dobbantak a szívek, együtt énekelték százezrek a Nemzeti dalt és a Himnuszt, és nem a gyűlölet irányította az emberek lépteit. Ne felejtsük el, hogy eközben az elfogadásról, liberalizmusról, egymás szeretetéről papoló baloldal aljas és fenyegető módon támadta azokat a kollégáinkat, akik forgatni merészeltek a március 15-i rendezvényükről. Összecsaptak a szép szavak a szép tettekkel, és megint látszott, hogy a könnyes szemmel világbékéről recsegő baloldal ismét a háború pártján áll, ahogy az Egyesült Államokban is a béke és elfogadás nagymesterei, a demokraták, a magából kifordult baloldal viszi bele a világot újabb és újabb háborúkba. A tettek hazánkban is önmagukért beszélnek, hiszen a kárpátaljai magyarok jogtiprását szó nélkül viselő baloldal most fegyvereket és akár katonákat is küldene az ukránoknak, nem gondolva bele abba, hogy mit okoznának közép- és hosszútávon saját nemzetüknek. Háború, vagy béke? Gyűlölet, vagy szeretet? Ezt a kérdést önmagának kell feltennie a Szeretetországot szavakban, gyűlölködő lámpavasazást tettekben építő Márki-Zay Péternek és a szemkilövető Gyurcsánynak, aki a háttérből keveri a zavaros állóvizet. Ezért Orbán Viktor szavai minden magyar ember számára kijózanító pofonként kell, hogy hassanak, hiszen ahogy a miniszterelnök mondta, a baloldal akár háborúba is belerángatná az országot, csak hogy jó pontokat szerezzen a gazdiknál, és semmilyen hazugságtól, sőt, hazaárulástól sem riadnak vissza.
A magyarság jövője a tét
Sokszor a pátoszos szavakon csak úgy átugrunk, legyintünk egyet, azonban most, ebben a hihetetlenül veszélyes helyzetben ki kell mondanunk, hogy a nemzetünk jövője a tét. Sajnos ismét. Az évezredes viharokat kiálló, de ezer sebből vérző magyarság nem engedheti meg, hogy most rossz döntéseket hozzon, amelyek pozdorjává törnék reményeinket és álmainkat. Márki-Zay Péter uralma a Károlyi Mihály-féle önfeladó, politikailag vak, ám önmagát Messiásként szerető országrontó gyászos éveit hozná el, a rosszabb verzió a Szamuely Tiborhoz hasonló gyurcsányista fordulat lenne, amely után aztán igazán nehéz lenne felállni a padlóról. Gondoljuk el, hogy ezek az emberek mit csináltak volna a nemzettel az utóbbi tizenkét évben! Az eladósított ország milyen szenvedéseken ment volna keresztül a világjárvány és az orosz–ukrán háború időszakában? Ha belegondolunk, a szőr is feláll a hátunkon és hálát adhatunk, hogy messze volt a vörös kéz a kormányrúdtól. De az ütközet nem ért véget; látjuk Budapest sorsán, hogy milyen az, amikor a kommunista sáskák lekopaszítják, majd ujjal mutogatnak másra, semmilyen felelősséget nem vállalva, saját támogatóikat becsapva és földönfutóvá téve.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a Békemeneten. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Nem elég ott lenni a Békemeneten
Csodás volt tehát ez a sok százezer ember, akik olyan közös élményt élhettek át, amelyet nem is lehet szavakkal kifejteni. Ezen ott kellett lenni. De tudjuk azt is 2002 óta, hogy az eredmények és a lelkesedés kevés, ott kell lenni a vártán, el kell menni szavazni, ne hagyjuk, hogy ismét meglepjenek bennünket! A lélekemelő élmény, Orbán Viktor tiszta, logikus és erőt mutató beszéde akkor kap igazi értelmet, ha a hazaáruló és üres baloldalt április 3-án földbe döngöljük egyszerűen azzal, hogy ott leszünk az urnáknál. Ha nem tesszük, a vörösterrort éltető csőcselék és éhes sakáljai pusztítják el pillanatok alatt tizenkét év hihetetlen munkáját és eredményeit. Ismerjük a mondást, hogy a nehéz idők erős embereket szülnek. Magyarországnak és a magyarságnak most megvan az erős embere. Ne jussunk el oda és ne engedjük, hogy a gyenge és gonosz emberek ideje következzen el, mert nem ez a sorsunk, és nem ez a végzetünk!
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS