Pesti Srácok

Teljes zárlatot vezetnek be húsvétkor Ausztria legfertőzöttebb tartományaiban

Teljes zárlatot vezetnek be húsvétkor Ausztria legfertőzöttebb tartományaiban

Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este, az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Burgenland, Alsó-Ausztria és Bécs napok óta kritikus járványügyi adatokat produkál.

– magyarázta a tárcavezető.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Elmondta, hogy míg a járvány első és második hullámában megbetegedett emberek 0,7 százaléka került intenzív osztályra, a mostani brit variáns által fertőzötteknél ez az arány már 2 százalék.

Egész napos kijárási tilalom

A rendelkezések szerint nagycsütörtökön – az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és gyógyszertárak kivételével – újra bezárnak az üzletek, a fodrászatok, kozmetikák és masszázsszalonok. Kötelező lesz viselni az FFP2-es maszkot minden olyan belső térben, ahol egynél több ember van jelen, és szabadtéri csoportosulások alkalmával is. A jelenlegi éjszakai kijárási korlátozás helyett újra életbe lép a 24 órás korlátozás, amely alól kivételt csak az alapvető élelmiszerek beszerzése, a segítségnyújtás, illetve az egészségügyi séta jelent. Szigorítják a határellenőrzéseket a cseh, a szlovák és magyar határon, az ezekből az országokból érkező ingázóknak a belépéshez nem lesz elegendő a korábbi, egy hétig érvényes negatív koronavírusteszt, hanem heti két alkalommal kell teszteltetniük magukat, hogy átjárhassanak a határon.

Más tartományokra is kiterjeszthetik a szigorítást

A tavaszi szünet utáni első hetet a tanulók még távoktatással kezdik, majd az iskolák nyitásakor mind a tanároknál, mind a diákoknál PCR-teszttel kívánják megelőzni, hogy a kéthetes otthonlét után bárki behurcolja a vírust a tanintézményekbe. A rövid, de szigorú zárlat után, április 7-én kinyithatnak újra az üzletek és a szolgáltatók, de látogatásukhoz kötelező lesz egy negatív koronavírusteszt felmutatása. A tesztkötelezettség alól csak a patikák és az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok kapnak felmentést. A miniszter nyomatékosan kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat, és lehetőleg kerüljék a rokonlátogatásokat húsvétkor. Nem zárta ki, hogy a keleti régióban életbe lépő szigorítások – romló járványügyi helyzet esetén – más tartományokra is kiterjedhetnek.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 3289 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 520 993 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 2086, az intenzív kezelésre szorulók 447-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 30-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9151-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 480 597.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?