Nagy valószínűséggel robbantásos merényletben vesztette életét Igor Kirillov altábornagy és tanácsadója. A pokolgép egy elektromos robogóban volt elrejtve és akkor hozták működésbe, amikor a vezérkari tiszt elhagyta lakását. Igor Kirillov az orosz nukleáris, vegyi és biológiai hadtestek főparancsnoka volt. Az FSZB és a nyomozóhatóságok nagy erőkkel kutatnak az elkövetők után.
Moszkva délkeleti részén egy lakóház közelében történt robbanás két ember halálát okozta, köztük Igor Kirillov altábornagy, az orosz radiológiai vegyi és biológiai védelmi erők vezetője – erősítették meg a hatóságok. A Nyomozó Bizottság kedden kora hajnalban kiadott közleményében közölte, hogy a robbanást egy távirányítású improvizált robbanószerkezet okozta, amelyet egy, a bejárat közelében parkoló elektromos robogóhoz erősítettek. Hozzátették, hogy ez megölte Kirillovot és tanácsadóját is. Korábbi médiajelentések szerint a robbanószerkezetet akkor robbantották fel, amikor a két személy elhagyta az épületet.
Nem kizárható, hogy az ukrán SZBU áll a merénylet mögött, mivel a szervezet már több alkalommal hajtott végre merényleteket Oroszországban civilek ellen is. Az 54 éves tábornok 2017 óta vezette a Sugárkémiai és Biológiai Védelmi Erőket, és úgy vált ismertté, mint az a katonai tisztviselő, aki gyakran terjesztett elő olyan jelentéseket, amelyekben azzal vádolták Ukrajnát és a Kijev fő támogatóját, az Egyesült Államokat, hogy vegyi fegyvereket vetett be a harctéren. Arról is beszámolt és bizonyítékokat szolgáltatott arról, hogy az Egyesült Államok kiterjedt biolaboratóriumi hálózatot működtet Ukrajnában és máshol, ami szerinte komoly fenyegetést jelent a polgári lakosságra nézve.
Kirillov egy nappal azután halt meg a robbanásban, hogy az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) hivatalosan is gyanúsítottá nyilvánította őt egy olyan ügyben, amelynek középpontjában Moszkva állítólagos vegyifegyver-használata áll a kijevi hadsereg ellen. Oroszország tagadta, hogy vegyi fegyvereket vetett volna be a harctéren, azzal érvelve, hogy 2017-ben megsemmisítette ezeket a fegyvereket.
A német Bild a hozzátartozók érzéseivel és a felkavaró tartalommal nem törődve fotókat mutatott be a két elhunyt katonatisztről. Láthatóan a nyugati demokráciákat nem zavarja az állami terrorizmus, ráadásul egy olyan ország részéről, aki NATO és EU-tag szeretne lenni.
A Szíriát elfoglaló dzsihadista HTS bejelentette, hogy feloszlatja harcoló alakulatait és ezeket integrálják a reguláris szír hadseregbe. A Haiat Tahrir as-Sham vezetése ígéretet tett a vallásszabadság védelmére és arra, hogy egy szekuláris államot akarnak létrehozni. Az ország északi részén viszont még dúlnak a harcok a kurdok és a Törökország által támogatott milícia, a Szír Nemzeti Hadsereg között. A kurdok kedd reggel bejelentették, hogy jelenleg nem látják a harcok végét, mivel a török milícia feltételei számukra elfogadhatatlanok.
Veletek
2024-12-17 at 23:01
Az ukránék külföldi mesterlövésszel szedették le az oroszok katonai vezetőit a fronton.
Dr. Utólag
2024-12-17 at 22:14
Tudományos libsi,
Mit hallok ill látok? Az angol titkosszolgálat eltehette volna az láb alól Hitlert és nem tette el? Persze, csak ha akarta volna, de nem akarta. Ezért kellett annyi embernek, magyaroknak is meghalniuk?
Ballibebb
2024-12-17 at 22:06
Ezek szerint: hol elnek ezek az ukrajnai oroszok amugy? Csak nem a haborus teruleteken ugye? Ha annyira oroszok, miért nem segitik az anyaorszag hadseregét aktívan, hmm?
Ezek szerint
2024-12-17 at 21:58
Snyider,
Oroszországot lehet hogy nem fenyegette senki, csak az USA, de az Ukrajnában élő oroszokat nemcsak fenyegették, hanem öldösték is és orosz anyuka hiába kérte, hogy hagyják abba, nem hagyták ezért ő sem hagyta.
Kárpáti
2024-12-17 at 21:50
Terrorista volt. Igazságot szolgáltattak. Putyin is ezt érdemli.
Ezek
2024-12-17 at 21:22
Ha valaki megtámadna a Zselet, ahhoz mit szólnának? Az ukrán tábornokokat nem erdemes megtámadni, mert ők nyírják egymást az oroszok nelkul is. Tisztára mint a szocializmusban.
futóbolond
2024-12-17 at 21:14
magyar péter?
Sas
2024-12-17 at 21:06
Aljas gyilkosok.
Tudományos libsizmus
2024-12-17 at 21:02
Ha a teszem azt, a brit titkosszolgálat el akarta volna tenni láb alól Hitlert, az is terrorizmus lett volna?
Nyilván nem lett volna az, hiszen hadban álltak Hitlerrel.
És mint tudjuk, szerelemben és háborúban minden meg van engedve.
Tudományos libsizmus
2024-12-17 at 20:54
Nem vagyok Ukrajna híve.
Azonban háborúban a szemben álló hadsereg katonái legális célpontok. Egy tábornok kiiktatása bármilyen módon legális cselekedet.
Ballibebb
2024-12-17 at 20:25
Háborúban álló tábornok likviditása nem terror. Ha az oroszok nem tudják megvédeni a saját vezetőik, így jártak…
Fanek
2024-12-17 at 20:09
Csak az elején van hang!
api01
2024-12-17 at 20:01
Ukrajna terrorista állam, mert államilag támogat terrorcselekményeket külföldön.
Amúgy a fényességes únió ebbe a trágydombba önti a polgárai minden pénzét.
Amúgy kiváncsi leszk, ki került az orsosz megtorlás célkeresztjébe.
Mert hogy lesz, az biztos.
Civis
2024-12-17 at 19:43
És Putyint követöen?? Lehet hogy Matry Joska lesz!!!Magyar Petike ölébe ültetve!
Snyder
2024-12-17 at 19:30
Putyin felrobbantása alighanem mindent megoldana. Az ő posztkodvidos pszichózisa, KGB-s frusztrációi és mikropöcs-komplexusa nélkül az oroszok soha nem támadnak saját testvérnépükre. Oroszországot semmi és senki nem fenyegette 2022. februájában, hiszen a világ legnagyobb területű állama, ami mellesleg atomhatalom is. Ha Putyint kiiktatnák az ukránok, kártyavárként omlana össze az orosz diktatúra hatalmi gépezete. És végre megvalósulna az igazi béke.
angolpuska
2024-12-17 at 19:22
Nekem nincs hang. Mi lehet a gond?
Borbély
2024-12-17 at 19:03
Matry Jóska! Ne kívánd Putyin halálát, mert ő egy megfontolt, komoly ember. Ha Medvegyev lenne helyette, akkor már Ukrajna nem lenne, de lehet, hogy Európa sem.
Dex
2024-12-17 at 18:43
@Matry Jóska
Játszunk el a gondolattal, hogy sikerül nekik az, amiről írsz!
Szerinted van arra garancia, hogy nem egy sokkal radikálisabb ember lép a helyére? Elárulom nincs.
Simán jöhet Putyin után egy olyan figura, aki rádobja az atomot (vagy pár “rózsabokrot”) az ukránokra, mondván, most már ne b*szakodjunk velük többet.
Akkor a nyugat, meg a hozzád hasonló “agysebészek”, akik egy lépésnél többre nem képesek előrelátni, majd csak pislognak, és nem fogják érteni, hogy ez hogy történhetett.
Matry Jóska
2024-12-17 at 18:26
A következő Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin lesz.