A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni.
A legújabb kutatások szerint a Donnál összesen 41 ezer az elesettek és eltűntek száma. Az is hamis állítás, hogy a magyar katonák ne harcoltak volna hősiesen a szovjet hadsereg ellen. Dokumentumok bizonyítják, hogy az óriási szovjet túlerő morzsolta fel nemcsak a magyar hadsereget, de megfutamodásra kényszerítette a német és olasz haderőt is.
A magyar tiszti becsület megkövetelte a helytállást
– magyarázta Szakály, hozzátéve azt is, hogy Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar főnöke parancsba adta, hogy a tisztek kerüljék az értelmetlen vérveszteséget. A korabeli források szerint százalékos arányban a magyar tiszti állomány 20 százaléka, a legénység 12 százaléka, a munkaszolgálatosok 8 százaléka esett el a harcokban.
Szó esik arról is, hogy Jány Gusztáv, a 2. magyar hadsereg parancsnoka megérdemelte-e a halálbüntetést? Szakály Sándor leszögezte, hogy nem érdemelte meg: katona volt, és mint katona, a háborúban teljesítette a parancsot. Ez vonatkozott Szombathelyi Ferencre is, akit átadott a magyar kormány a jugoszlávoknak és szintén kivégezték. Mindkét katonatisztet a rendszerváltás után, 1993-ban a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában felmentette, rangjukat viszont nem kapták vissza. Ezt a köztársasági elnök tehette volna meg, de nem tette. Szakály úgy véli, hogy ez még most sem késő; ezt a tisztességet megérdemlik, már csak a még mindig élő rokonok miatt is.
Királytigris
2024-01-17 at 12:49
Sokan sokszor a kiugráson rugóznak, miközben ha sikerült volna is, az az ég világon semmit sem változtatott volna. Még területi engedményeket sem Románia kárára, ugyanis 1943-ban a Sztálin-Benes találkozón Sztálin kijelentette, hogy Magyarország az 1937-es határok között fog létezni. Tehát már jó előre minden elvolt döntve.
Akkor miért is kellett volna kiugrani? A Rákosi, Kádár rengszerért? Az ÁVH-ért? A pufajkásokért? Az államosításokért, ahol százezrek váltak egyik napról a másikra földöfutókká? A kényszermunkatáborbahurcolásokért? Az akasztásokért? Az agyonverésekért? A kínzásokért, veseleverésekért, a körömletépésekért, a kilakoltatásokért, az egzisztenciától való megfosztásokért?????
Ugyan már! Azoknak volt igazuk, akik ebben a kiugrási kísérletben nem vettek részt!
Az is egy hülye duma, hogy Horthynak át kellett volna mennie az egyik magyar hadsereggel a szovjetekhez…. Kérdezem, mit csináltak volna a szovjetek Horthyval? Hogy mit? Itt a kérdés csak az, hogy melyik börtönben nyírták volna ki!
Az akkori magyar vezetésnek, és így Horthynak is voltak tapasztalataik a Tanácsköztársaságról, a vörösterrorról.
Az egész kiugrási ötlet abból a téves elméletből fakadt, hogy majd amerikai-angol csapatok szállják meg Magyarországot. Aztán az angolszászok közölték a kiugrási tárgyaló delegációnkkal, hogy a szovjetekhez kell fordulnunk. Na, itt a kör be is zárult… Ezért nem lett semmi a kiugrásból, mert azt a kommunistákon kívül senki nem akarta. A kommunisták is legfőképpen azért mert tudták, hogy utánna ők, mint szovjet bábok kerülnek hatalomba.