Pesti Srácok

Szeressétek egymást, mint magatokat! – Kozma Imre atya és az Öreg

Kozma Imre atyával mi másról beszélgettünk volna, mint a Nagyhét egyház- és vallástörténeti jelentőségéről, a nagyböjt utolsó hetéről, a virágvasárnaptól a Húsvétig terjedő időszakról, és természetesen ennek közösségi, hagyománymegőrző erejéről.

Kozma Imre atya az utolsó olyan katolikus papok egyike, akik végigélték a kommunista hatalom egyházüldözését és a rendszerváltás utáni keresztény egyházak újjászületését. Nevéhez fűződik a Máltai Szeretetszolgálat szerepvállalása 1989-ben a keletnémet menekültek és az erdélyi–romániai forradalom áldozatainak, rászorultjainak megsegítésében. Kozma Imre atya volt az utolsó ember, aki Magyarországon beszélhetett a kitoloncolt Mindszenty József hercegprímással, esztergomi érsekkel mint egyszerű káplán egy Dorog melletti bányászfaluban. Kozma elkötelezett pap: már küldetésének első idejében szegénységi fogadalmat tett, amit máig betart. Szerinte a magyar katolikus egyház a bolsevista üldöztetések, mártírhalált halt papok ellenére azért maradhatott fent, mert hittek a Szent István-i küldetésében. A magyar papok nemcsak hitet, vallást tanítottak, hanem a keresztény értékek mellett a magyar nemzeti tudatot is erősítették.

Az atya hivatása a zugligeti Szent Család-templomban teljesedett ki. Fiatalok vallásos nevelésével foglalkozott, és elsőként hozott létre Zugligetben szociális hálót az idősek számára. Nem véletlen, hogy alapítója lett a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, és mint apostoli protonotárius, 1989. augusztus 14-e és november 14-e között végrehajtotta a maga egyházi és politikai rendszerváltását, amikor a zugligeti Szent Család-templom plébánosaként menedéket nyújtott több tízezer keletnémetnek. A kis paplakban egymásnak adták a kilincset a magas rangú nyugatnémet külföldi diplomaták, miniszterek; Kohl kancellár egyértelműen kifejezte, hogy a német újraegyesítésben, a berlini fal leomlásában vezető szerepet játszottak a magyarok. Ezt persze mára a mai német politika elfelejtette.

Kozma Imre Jézus tanítását vallja, amikor apostolait útra bocsátotta: úgy szeressétek egymást, mint magatokat. Az egymásért hozott áldozat, egymás segítése maga a kereszténység. Ez húsvét üzenete, a megváltás.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.