Portálunk kérdésére válaszolva keményen beleszállt a Heinekenbe és az Index hírportálba a mai Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A holland multiról azt mondta, hogy ágyúval lő verébre, amikor hatalmával és erejével visszaélve megpróbálja eltiporni a Csíki Sör Manufaktúrát, míg az Index kapcsán a tárcavezető megdöbbenésének adott hangot, hogy a portálon rendszeresen landolnak titkosszolgálatokkal kapcsolatos információk, nemzetbiztonságot érintő ügyek. “Ez nem véletlen. Jó lenne megvizsgálni, milyen titkosszolgálati szála van az Indexnek” – mondta a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János.
A lex Heinekenről, baloldali politikusok Heineken melletti állásfoglalásáról és egy korábbi titkosszolga Indexnek adott interjújáról kérdezte a PestiSrácok.hu Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón. Megkérdeztük: holnapi székelyföldi látogatásán a tárcavezető megkóstolja-e az Igazi Csíki Sört, mi lesz a lex Heinekennel, mi a véleménye az MSZP-s Burány Sándor azon durva mondatáról, hogy a Heineken kontra Csíki Sör ügye “román vita”, és hogy miként reagál a korábbi kémelhárító magyar szolgálatokat negatívan minősítő szavairól.
Lázár előrebocsátotta, kétli, hogy Hollandiában forgalomba lehetne hozni horogkeresztes sört. Elárulta, ugyan nem bírja az alkoholt, de a Csíki Sör Manufaktúrában folytatott holnapi tárgyalása után, a hivatalos program után mindenképpen megkóstolja az Igazi Csíkit.
“Az elmúlt hetekben a magyar sajtó egy része hülyének nyilvánított engem a lex Heineken miatt és a Heineken elleni harc miatt, de ebből is világosan látszik, hogy jó az irányunk. A Heineken visszaél az erejével és hatalmával, lábbal tipor egy magyar vállalkozást, amelyet egy magyar képviselő sem hagyhat, és a magyar kormány sem hagyhat. A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja. Csatába kell menni, harcolni kell. Aránytalan a Heineken politikája, ágyúval lő verébre, mert egy ilyen manufaktúra nem veszélyezteti a bevételeit, a jövőjét. Remélem a multinak megjön a józan esze és elfogadja az élni és élni hagyni elvet” – nyomatékosította Lázár János. Hozzátette, Dávid és Góliát harca az Igazi Csíki Sör és a Heineken harca, a holland sörgyártót érintő törvényjavaslattal Orbán Viktor miniszterelnök is egyetért, a jogszabálytervezeten nem változtatna.
Lázár János arról is beszélt, hogy az Európai Bíróság néhány éve új irányt szabott az ilyen ügyekben, 2011-ben például nem engedte meg egy parfümgyártónak, hogy a Szovjetunió címerét rátegye az üvegjeire. “A magyar kormány különbséget tesz a szabad véleménynyilvánítás és a kereskedelmi célú, önkényuralmi jelképekkel forgalomba hozott termékek ügye között. A kereskedelemhez fűződő jog az más. A magyar kormány minden olyan magyar vállalkozót meg fog védeni, aki egy nagy multi áldozatává válik“ – jelentette ki Lázár János.
Az MSZP-s Burány Sándor románozásáról határozottan úgy vélekedett, hogy “Burány ennél vadabbakat is mondott”. “Szeretném, ha az országnak egyszer lenne egy olyan baloldala, amely egy nemzeti érdeket, nemzeti ügyet fontosabbnak tart a pártérdeknél” – szúrt oda a baloldalnak Lázár.
A tárcavezető portálunk kérdésére válaszolva az Index hírportálnak is keményen nekiment.
“Az Indexen rendszeresen és sorozatosan nemzetbiztonságot érintő cikkek jelennek meg, ott titkosszolgálatokkal kapcsolatos információk látnak napvilágot. Ez nem véletlen. Néhány indexes újságíró tollából rendszeresen ilyen anyagok jelennek meg, amelyek koncepciózusak. Jó lenne végre tisztázni, milyen titkosszolgálati szála van az Indexnek” – egyértelműsítette Lázár János.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint egy lefokozott és sértett ember nyilatkozatáról van szó, amelyhez Lázár annyit tett hozzá, hogy persze, csak az ilyen jellegű anyagok és cikkek mindig “az Indexen manifesztálódnak”.
Elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja Lázár János miniszter azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt. A kormány fellebbezést nyújt be a döntés ellen – közölte a Miniszterelnökség vezetője sajtótájékoztatóján, ahol azt mondta: Magyarország a szuverenitás megerősítésének elve alapján ragaszkodik ahhoz, hogy maga döntsön a befogadásról, illetve a kiutasításról. Az emberi jogi bíróság álláspontja azonban az, hogy ne a magyarok mondják meg, ki élhet Magyarországon, hanem majd a Magyar Helsinki Bizottság – amely a két bangladesit képviselte – javaslata alapján a strasbourgi bíróság eldönti – kommentálta az ítéletet Lázár János. A politikus azt is közölte: a májusra elkészülő második határkerítéssel és a jövő keddtől hatályos, megszigorított jogi határzárral “teljes zár valósul meg”. Hozzátette, a kormány készen áll a jogi határzárral kapcsolatos vitákra. Lázár szerint a tegnapi londoni terrorcselekmény igazolja, hogy jó döntést hozott a magyar kormány, amikor ellehetetleníti a bevándorlók szabad mozgását.
A hazai busz- és acélgyártás helyzetéről tárgyalt a kormány, továbbá döntéseket hozott az olimpiai pályázat pénzügyi lezárása, vízügyi béremelés, az Országos Sportegészségügyi Intézet áthelyezése és népegészségügyi szűrőprogramok ügyében – számolt be Lázár János. A nemzeti buszgyártási programról elmondta: három év alatt – hazai járművekkel – érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány. Az acéliparról pedig azt közölte: állami segítségre van szükség ahhoz, hogy a hazai acélgyártás bővülhessen. A kormány döntött arról – folytatta a tárcavezető -, hogy nemcsak átmenetileg költözik a XI. kerületi Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet, hanem hosszú távon is ott működik majd.
A budapesti olimpiai pályázat pénzügyi lezárásával kapcsolatban úgy határozott a kabinet, hogy az előkészületekre szánt 19,1 milliárd forintból fel nem használt 12,6 milliárdot vissza kell utalni a központi költségvetésbe.
A kormánydöntéseket ismertetve Lázár János végül azt is tudatta: a gyermekekre, a nőkre és az aktív munkaképes korúakra fókuszáló népegészségügyi szűrőprogramok indulnak még az idén. Ehhez húsz speciális szűrőbuszt vásárolnak, amelyből tízben mammográfiás szűrést végeznek majd. Kiderült az is, a kormány két héten belül elindítja a nemzeti konzultációt.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS