Pesti Srácok

Tíz év után alapkamatot emelt az MNB

Tíz év után alapkamatot emelt az MNB

A várakozásoknak megfelelően keddi ülésén megemelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa: a testület harminc bázisponttal, 0,9 százalékra emelte az irányadó kamatot. Közel tíz éve nem volt példa jegybanki alapkamat-emelésre Magyarországon – olvasható az Index cikkében.

Az elemzői várakozásoknak és a jegybanki vezetők korábbi nyilatkozatainak megfelelően az MNB megemelte az alapkamat szintjét, amely szerdától 0,9 százalék. A kamatdöntés előtt a forint árfolyama 354 körül mozgott az euróval szemben, jelentős kilengések nem voltak az árfolyamban kedden. A 14 órás kamatemelést követően gyengülni kezdett a forint: az euróval szemben egészen 355 fölé ugrott az árfolyama pár percen belül, 14.50 körül pedig már 356,2 körül mozgott a kurzus, majd erősödni kezdett. A jegybank honlapjára feltöltött közleményből az is kiderült, hogy a kamatfolyosó két szélén nem módosított a monetáris tanács: az egynapos jegybanki betét kamata maradt mínusz 0,05 százalék, míg az egynapos hitelé 1,85 százalék.

Forrás: Index, MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.