Tíz javaslat az áldozatokért műkönnyeket hullajtó Apró-Dobrev Klárának

Fotó: Horváth Péter Gyula\PS

Apró Antal unokája meg van rendülve és együttérez és azt kiáltja: soha többé kommunizmust! Tudniillik ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja, s ilyenkor antikommunistábbnak illik lenni a Recskre hurcolt kőtörőknél, a málenkij roboton halálra éheztetett-dolgoztatott százezreknél meg az Andrássy út 60-ban körömtelenített kispapoknál. Ilyenkor nem Apró ő, hanem Anti-Apró. Egy egész napra. Aztán dúdolja tovább az Internacionálét.

Azt írja nekünk Apró Antal kisunokája a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján:

Megrendülve gondolunk az áldozatokra, és elítéljük mind a gyilkosokat, mind a rendszerüket. Soha többé kommunizmust! Soha többé gyilkos rendszereket, sem a jobb-, sem a baloldalon!

Micsoda szavak! S micsoda emberi helytállás ez, kérem! Így kiállni a gátra és ilyen öblöset komcsizni. Pedig nem is oly rég – öt, tíz, húsz, harminc éve – Klára asszony elv- és harcostársai még lepisszegték a komcsizókat. Egyúttal figyelmeztették őket arra: a kommunizmus egy csodálatosan szép eszme volt, csupán apróbb hibák (százmillió hulla) csúsztak a számításba. Hiszen csodálatosan szép dolog elvenni attól, akinek van valamije, mert megdolgozott érte, és odaadni annak, akinek nincs, mert nem dolgozott meg érte. Egyenlőség, elvtársak!

Most meg ki lovagol a komcsizók élén? Nini! Az Apró Antal unokája. Nagy Imre és az ötvenhatos szabadságharcosok egyik hóhérának ivadéka. Az embernek szinte könnybe lábad a szeme.

Azért lenne pár aprócska javaslatom Dobrev Klárának arra, hogy Facebook-közlemények helyett miként érezzen együtt a fölmenői által meggyilkoltakkal, megkínzottakkal, kifosztottakkal. Hogy hitelesebbnek tűnjenek a műkönnyek.

• Haladéktalanul tessenek kicuccolódni a Szemlőhegy utca 42. szám alatti, kacsalábon forgó vityillóból, amelyet a holokausztot túlélt zsidó tulajdonosoktól (Sebestyén Aladártól és nejétől, Grünwald Rózától) rabolt el Dobrev nagyapja és vörös terrorista haverjai. Kifelé onnan, de azonnal!
• Egyúttal kerítsék elő az eredeti villatulajdonosok leszármazottait, adják nekik vissza, ami az övéké, és kérjenek bocsánatot, amiért évtizedekig az ő házukban laktak! A lakbért is kifizethetnék.
• Ha már Apró Antal: mint dicső unokája, álljon ki a nyilvánosság elé, és nyilvánosan kérjen bocsánatot mindazoktól, akiket nagyapja a kommunista rémuralom idején elpusztított vagy akiknek elpusztításában segédkezett! Továbbá az elpusztítottak, megkínzottak, kifosztottak hozzátartozóitól is töredelmesen kérjen bocsánatot! Hiába nem maga volt az elkövető, hanem a nagyapja: Apró Antal már nem él, hogy ezt megtegye, ő már odalent van, maga viszont még idefent. Ez az erkölcsi minimum ahhoz, hogy maga a honi közélet része lehessen s erkölcsi prédikációkat tarthasson nekünk az élet dolgairól.

• Szóljon már az anyjának, Apró Piroskának: álljon ki a nyilvánosság elé (amíg még tud állni), és baromi gyorsan kérjen bocsánatot a kommunista diktatúra idején elkövetett üzelmeiért. Hadd ne soroljam részletekbe menően, mi mindenért, nincs rá helyem. De sok egyéb mellett például azért, mert már fiatalon az állambiztonságnak súgott egy német újságíróról. 
• Ha már annyira együttérez a kommunizmus áldozataival, ugyan, szóljon a férjének, a Ferencnek, hogy egy józanabb pillanatában álljon ki a pódiumra, és kérjen bocsánatot, amiért egy tömeggyilkos diktatúra ifjúsági szervezetét vezette. Tetszik emlékezni? Ő volt a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának utolsó elnöke, majd a KISZ-jogutód Demisz alelnöke. A rendszer már az utolsókat rúgta, de ő még kapaszkodott fölfelé a süllyedő hajón a pozíciókért.
• A maga apja, a bolgár kommunista kém-hírszerző, Petar Dobrev pályafutása is megérne egy szentmisét, ha már annyira antikommunista hangulatban tetszik lenni máma. De ha nem is misét, legalább egy őszinte szembenézést. Kíváncsiak lennénk, magánál-maguknál vannak-e olyan papírok, amelyek a levéltárakból „véletlenül” hiányoznak, és amelyek apjaura hírszerzői munkásságáról lebbentenék föl a fátylat. Bár félek, ezek is eltűntek, mint férje borászati szakdolgozata…
• Férjura azért is kérjen bocsánatot, de nyomban, hogy kommunista kapcsolati tőkéjével visszaélve (Szilvásy György és vidéke), a módszerváltás szándékosan keltett zavarosában áron alul nyúlt le balatoni villát, képviselői klubot, privatizált anyósi segédlettel Motimot és egyebeket. E rablóprivatizációkkal alapozta meg milliárdos vagyonát. Ezen ügyletek kapcsán két ízben is bűncselekmény gyanúja vetődött föl (Nomentana Kft.-s svindli, illetve a Szalay utcai lízingügylet), ám annyi idő telt el az elkövetés óta, hogy a nyomozó hatóság elévülés miatt nem indíthatott eljárást.

• Térjünk vissza magára, Klára! Maga ilyenkor, a kommunizmus áldozatainak emléknapján harsányan antikommunistának tűnik. Ám egyebekben kísértetiesen azokért a célokért küzd, mint vörös ördög fölmenői. Ha annyira nagy antikommunistának tetszik lenni, tessék egyszer s mindenkorra leállni az internacionalista szöveggel, hogy nekünk itt be kell olvadnunk az Európai Egyesült Államokba. Köszönjük, nem kérünk az új-Szovjetunióból! Magyarország maradjon szuverén, maga pedig ne akarjon egy brüsszeli szörnybirodalom helytartójaként a nyakunkba ülni!
• Hagyja abba a kommunisták egyik fő követelésének, az egyenlőségnek a szajkózását! A törvény előtti egyenlőség már rég megvalósult, és minden, ami ezen túlmutat: az maga a kommunizmus. Nem vesszük el attól, akinek van, hogy odaadjuk annak, akinek nincs, mert az is kommunizmus. (Lásd föntebb: a Szemlőhegy utcai hacienda esetét!) Nem ígérünk alapjövedelmet, ingyenpénzt meg hasonlókat, mint a maga politikai szövetségesei – mert az is maga a kommunizmus.
• A maga által ígért európai minimálbér is kommunizmus a javából. Sőt: még ostobaság is. Mert az eurócentre pontosan kiszámolt egységes minimálbér az egyes európai régiók különböző adottságai, lehetőségei és munkaerőpiacai miatt katasztrófához vezetne. Ezt még von der Leyen is megértette, maga viszont sajnálatosan nem.

Lennének még javaslataim Dobrev Klárának, hogyan tehetné hitelesebbé a február 25-ei megemlékezéseit, hogyan csilloghatnának szebben a szemében azok a műkönnyek, de mostanra ennyi elég. Jövőre ugyanitt. Addig is éberség, Klára asszony!