Pesti Srácok

Tizenegy évet kapott az ismerősét felgyújtó férfi

Tizenegy évet kapott az ismerősét felgyújtó férfi

Pálinkafőzés közben felgyújtotta ismerősét Mezőcsáton egy férfi, ügyében szerdán döntött a Miskolci Törvényszék: 11 év szabadságvesztésre ítélték.

A bíróság tájékoztatása szerint a két férfi három éve nyáron a vádlott otthonában az udvaron pálinkát főzött; ittak, majd a vádlott – minden előzmény nélkül – azt mondta a sértettnek: "most megdöglesz". Ezután az edény mellett guggoló sértett hátát leöntötte benzinnel és meggyújtotta. A férfi ruházata lángra kapott; hogy eloltsa, az udvaron lévő felfújható medencébe feküdt. A sértett az utcára menekült, de a vádlott utolérte és ütötte, rugdosta. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A súlyosabb következmény elmaradása csupán a véletlennek volt köszönhető – olvasható a közleményben. A bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt 11 év szabadságvesztésre ítélte. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott beismerte tettét, és a cselekmény kísérleti szakban maradt. A bíróság ugyanakkor súlyosító körülményként értékelte a vádlott ittasságát. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A férfi letartóztatásban marad.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.