Pesti Srácok

Tízezrek tüntettek Spanyolországban Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen (Videó)

Tízezrek tüntettek Spanyolországban Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen (Videó)

Tízezrek tüntettek Madridban szombaton Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen, az alkotmány aláásásával vádolva a kabinetet, és bírálva egyebek mellett annak katalán politikáját.

A jobboldali szervezetek által a városháza előtti Cibeles térre összehívott megmozduláson – amelyet támogatott a fő ellenzéki párt, a jobboldali Néppárt (PP), valamint a radikális jobboldali Vox is – a résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak fel; egyeseknél "áruló" felirattal ellátott Sánchez-portrék voltak. A szövetségi kormány küldöttsége szerint mintegy harmincezren, a szervezők szerint 700 ezren vettek részt a tüntetésen. A jobboldalt megbotránkoztatta a kormány döntése, amellyel eltörölte a lázadás bűncselekményét és kevésbé súlyos büntetéssel járó bűncselekménnyel váltotta fel.

Lázadás bűnében talált vétkesnek a bíróság kilenc katalán függetlenségpárti vezetőt, akiket kilenctől tizenhárom évig terjedő börtönre ítéltek a Katalónia 2017. évi elszakadási kísérletében játszott szerepük miatt. A katalán regionális kormányzat – élén Carles Puigdemonttal – 2017-ben megkísérelte elszakítani Katalóniát Spanyolországtól, az igazságszolgáltatás által betiltott népszavazást kiírva az önrendelkezésről, majd a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Az elszakadási kísérlet az évtizedek óta legsúlyosabb politikai válságot idézte elő Spanyolországban. A szakadár vezetőket őrizetbe vették, vagy külföldre menekültek.

A konzervatívok bírálják a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt is, amely súlyosítja a nemi erőszak miatt kiszabható büntetést és könnyíti az egyéb szexuális bűncselekményekre kiróható enyhébb büntetéseket. A tüntetés elején Santiago Abascal, a Vox vezetője újságírók előtt bírálta "a történelem legrosszabb kormányát", amely "megosztotta a spanyolokat, szabadlábra helyezte az erőszaktevőket és az államcsínyek végrehajtóit".

PestiSracok facebook image

– mondta Abascal.

Alberto Núñez Feijóo, a Néppárt vezetője, aki áprilisi megválasztása óta igyekezett középre kormányozni a PP-t, nem vett részt a tüntetésen, de biztatta a párt tagjait a részvételre. A legtöbb közvélemény-kutatás szerint a PP esélyes a győzelemre az év végén esedékes általános választásokon, de a kormányzáshoz szüksége lesz a Vox támogatására. Májusban helyi és regionális választásokat tartanak Spanyolországban.

Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.