Évtizedekig tartó hallgatás után a napokban reflektorfénybe került az egykori NDK nevelőintézeteiben bántalmazott több ezer fiatal áldozat ügye. A jelentésből kiderül: a szexuális zaklatások elszenvedői a keletnémet társadalom mentalitása miatt reménytelen helyzetbe kerültek – írta az Origo. Több ezer fiatalt bántalmaztak; egészen a rendszerváltásig működtek a nevelőintézetek.
Minden nyugatról jövő szemetet le kell nekünk másolnunk? Úgy gondolom, elvtársak, hogy a Je-je-je monotóniáját és mindent, amit az jelent, ki kell rekesztenünk
– Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke mondta ezt 1965-ben, két évvel azt követően, hogy a The Beatles slágere, a She Loves You meghódította a világot, s a keletnémet fiatalok is azt dúdolták magukban: „Yeah, yeah, yeah”.
Ahogy a KGST-országok mindegyikében, úgy az egykori NDK-ban is igyekezett a diktatórikus hatalom az élet minden területén ráerőltetni akaratát a társadalomra: meg kívánta változtatni a fiatalok zenehallgatási szokásait, de a szocialista értékrendnek megfelelő helyes viselkedés elsajátítását is elvárta. A keletnémet állam rossz szemmel nézte a devianciát, a fiatalok „kalandvágyait”, a fegyelmezetlenséget, az állam rágalmazását – ezek a „bűnök” elegendőnek bizonyultak ahhoz a Die Welt napilap minapi beszámolója szerint, hogy valaki az NDK egyik hírhedt nevelőotthonába, úgynevezett Jugendwerkhofjába kerüljön.
A 16 éves Corinna Thalheim például iskolakerülés miatt került a wittenbergi nevelőintézetbe. Renate Viehrig-Seger pedig Torgauban töltött fél évet: abban bízott, ha elmenekül az őt bántalmazó apja elől, a nevelőotthonban biztonságban lesz. Tévedett.
Tönkretettek és megtörtek
– nyilatkozta nemrég az évtizedekkel ezelőtti borzalmakról.
A tanároknak egyetlen céljuk volt: megtörni minket
– mondta a Der Spiegel magazinnak Ralf Weber, akit 17 évesen küldtek nevelőközpontba. Visszaemlékezései szerint meztelenül, leborotvált fejjel állt bántalmazói előtt, akik arról faggatták, hogy hisz-e a szocializmusban. Amikor könnyek szöktek a szemébe, azt kiáltották: „Itt nem sírunk!” Kelet-Németországban összesen százötven ilyen intézet létezett; 1964 és 1989 között négyezer, 14 és 18 év közötti lány és fiú fordult meg bennük. A kínzás, a nemi erőszak, a különzárkába helyezés és az ételmegvonás is általános jelenség volt egy, a héten nyilvánosságra hozott jelentés szerint.
Egy 2016-ban felállított bizottság több tucat áldozat tanúvallomását vizsgálta meg az elmúlt években, és ezek alapján megállapították: az NSZK-ban történtekhez hasonlóan az egykori NDK-ban is rendszeresek voltak a gyermekek elleni szexuális zaklatások. Ám a keletnémet fiatalok helyzete reménytelenebb volt, hiszen a bántalmazást nem csupán az állami szervek, de a családok is tabuként kezelték; a gyermekeknek szó szerint nem volt kihez segítségért fordulniuk.
Corinna Thalheim sem mert beszélni az őt ért traumákról, amikor hazatért szülőfalujába, hiszen úgy gondolta: egy javítóintézetet megjárt tinédzsernek senki sem fog hinni.
A szexuális zaklatás nem illett az egészséges szocialista társadalom képébe
– olvasható az elkészült tanulmányban.
A szocialista eszménykép szerint az ember mindenféle pszichológiai abnormalitástól mentes
– mondta Stefanie Knorr, az áldozatokat segítő egyik lelkisegély-szolgálat vezetője. Az egykori áldozatok helyzete ma is reménytelennek tűnik: a bűntetteket állami szinten tussolták el, a bizonyítékokat, a dokumentumokat megsemmisítették. Horst Kretzschmar, a hírhedt torgaui intézet igazgatója a berlini fal leomlása napján, 1989 októberében halt meg, magát a központot pedig egyetlen éjszaka alatt felszámolták.
Először a vasrácsokat távolították el, majd jöttek a cellaajtók és az iratok. Egy magániskola költözött be a helyére, a tanárok a helyükön maradtak
– írja a Der Spiegel. A napvilágra került jelentés egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy a német kormánypártok a zaklatások áldozatait segítő alap kibővítését szorgalmazzák.
Forrás: Origo; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS