Pesti Srácok

Több ezren tüntettek Marosvásárhelyen Székelyföld autonómiájáért

Több ezren tüntettek Marosvásárhelyen Székelyföld autonómiájáért

Székelyföld területi autonómiáját és az úgynevezett terrorper nyomán Romániában bebörtönzött székelyek szabadon bocsátását követelte vasárnap Marosvásárhelyen a székely szabadság napja alkalmából tartott demonstráció több ezer résztvevője.

A tüntetés kiáltványát a demonstrációt meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs olvasta fel az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékműve körül összesereglett tömeg előtt, szavait a tüntetők többször is az "autonómiát" rigmust skandálva szakították félbe. A közfelkiáltással elfogadott petícióban a tüntetők tiltakoznak "a román állampolgárságú magyarok elnyomása, a magyar közösség megfélemlítése" ellen. A dokumentumban hiteltelennek nevezik az EU soros elnökségét ellátó Románia jelmondatát, miszerint "A kohézió európai érték", azzal vádolva a bukaresti kormányt, hogy szándékosan elszegényíti Székelyföldet és ehhez uniós eszközöket is igénybe vesz.

A tüntetők azt követelték, hogy Bukarest hagyjon fel ezzel a gyakorlattal és kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel. A marosvásárhelyi megmozdulás a 165 éve kivégzett székely vértanúk hősiességét és elkötelezettségét idéző megemlékezéssel és szónoklatokkal kezdődött. Izsák Balázs a tüntetőkhöz intézett beszédében leszögezte: a székely nép nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról, törekvésük pedig nem jelent fenyegetést senki számára. Hozzátette: a tüntetéssel a nemzeti régiók védelmét célzó európai polgári kezdeményezésnek is nyomatékot akarnak adni. Az SZNT elnöke "a székely jövőépítés első európai sikereként" értékelte, hogy a luxemburgi bíróság az SZNT-nek adott igazat a kezdeményezés bejegyzését eddig elutasító Európai Bizottsággal folytatott jogvitában.

Izsák Balázs szerint a kedvezőtlen nemzetközi körülmények és a romániai alkotmányos aggályok nem az autonómiaküzdelem feladására, hanem az akadályok lebontására kell sarkallják a székelységet. Tőkés László beszédében úgy értékelte: a centenáriumát ünneplő román politikai osztály "fesztív" magyarellenességben éli ki magát, és nem akarja megérteni, hogy az erdélyi magyarok nem akarnak az elűzött és kiárusított szászok és svábok sorsára jutni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a román hatalom igazságtalanul börtönözte be a terrorváddal elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, hogy megfélemlítse a szabadságáért és autonómiáért kiálló székely népet. A tömeg "Szabadságot Bekének", "Szabadságot akarunk, terroristák nem vagyunk" rigmussal követelte a terrorváddal bebörtönzött foglyok szabadon bocsátását, akikről - az egyiküknél talált petárdákra hivatkozva - az ügyészek azt állították, hogy pokolgépeket készültek robbantani Románia nemzeti ünnepén.

PestiSracok facebook image

Tőkés László megjegyezte: ideje volna, hogy az EU és az "Orbán Viktor miniszterelnököt kárhoztató" néppárti frakció ne csak a Közép-Európai Egyetem sorsával, hanem a megsemmisülés határára jutott marosvásárhelyi magyar orvosi egyetem helyzetével is foglalkozzon. Az EP-képviselő azt is követelte: az RMDSZ bontsa fel parlamenti együttműködési megállapodását a szociáldemokratákkal, ha "főbenjáró magyar ügyekben" nem talál támogatást a kormánypártoknál. "Ne a nyilvánvaló ellenségeinkkel, hanem velünk, magyarokkal fogjon össze: a székely és a magyar tanácsokkal és a nemzeti pártokkal" - szorgalmazta az EP-képviselő. Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyeket koordináló miniszterelnöki megbízott levélben üdvözölte a marosvásárhelyi ünneplőket.

- írta Szili Katalin a SZNT európai polgári kezdeményezésére és az Európai Bizottsággal folytatott több éves pereskedésre utalva. A marosvásárhelyi demonstráción a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága vasárnap kiadott állásfoglalását is felolvasták. A Potápi Árpád János államtitkár által aláírt dokumentum szerint a magyar kormány továbbra is a leghatározottabban kiáll azon álláspontja mellett, hogy az autonómia, az önrendelkezés joga a kisebbségben élő közösségek megmaradásának biztosítéka.

A megemlékezés után a székely vértanúk emlékművénél összesereglett tömeg Székelyföldnek autonómiát követelő jelszavakat, és az Itthon vagyunk rigmust skandálva Marosvásárhely - jelentős csendőri erők által védett - főterére vonult. A tüntetők a rendezvény petíciójának átadása után rendbontás nélkül elhagyták a teret. Legtöbbjük a Kultúrpalotába ment be, ahol este az SZNT által alapított Gábor Áron-díj ünnepélyes átadását tartják. Idén a sepsiszentgyörgyi SEPSI OSK Labdarúgó Klub és a Székely Légió szurkoló közösség - személy szerint Diószegi László tulajdonos és Nagy-Lázár József, a közösség képviselője - veheti át az elismerést a közösségépítésben, Székelyföld "láthatóvá tételében" és a "székely feltámadásban" szerzett érdemeik elismeréseképpen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.