
A francia hatóságok csütörtök este 217 embert vettek őrizetbe Párizsban a nyugdíjreform elleni tüntetésen – közölte a France Info műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A beszámoló szerint a Párizs központjában lévő Concorde téren, a parlament alsóházi üléstermének közelében zavargások törtek ki. Helyi médiatudósítások szerint a rohamrendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be a tér megtisztítására. A tüntetők egyebek mellett fapallókat gyújtottak fel és megdobálták a rendőröket. A téren a nyugdíjreform mintegy hatezer ellenzője gyűlt össze, amikor az összecsapások kitörtek.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nem volt többség a törvénytervezet elfogadásához. A francia alkotmányban van egy külön cikkely, amely ezt lehetővé teszi. A kormány úgy döntött, hogy végrehajtja Macron elnök legfontosabb reformtervezetét, amely a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését irányozza elő 62-ről 64 évre. A reform bevezetését még mindig meg lehet akadályozni egy, a kormány elleni bizalmatlansági szavazással.
Tiltakozások törtek ki más francia városokban is, többek között Marseille-ben, Dijonban, Nantes-ban, Rennes-ben, Rouenban, Grenoble-ban, Toulouse-ban és Nizzában. A szakszervezetek jövő csütörtökre újabb országos sztrájkot és tiltakozó akciót hirdettek. A reformjavaslat ellen már korábban is több millióan vonultak az utcákra.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat
Lábbal tiporja a demokráciát az EU szívében
2023-03-18 at 20:38
A hàbor -ra kótyavetyéli el az àllam pénzét a libsi mikron kormàny.
Szàzhuszadik hír az EU-ban, hogy 3 napja tombolnak az utcàn Pzrizs belvzrosàban , kukàkat égetnek, betörik a kirakatokat, összecsspnak a csendörséggel? Furcsa. A demokràciàt Mikron csak Ukrajnàban « építi », Fro-ban LÁBBAL TIPORJA!
Munkanélküliség, infláció, a szociális szolgáltatások megnyirbálása, és, most, a halálig való gályázást akarja bevezetni…
Egyes angol lapok azt írják: “ Megrengett a föld Macron alatt”
angelblind652
2023-03-17 at 17:02
Még jó, hogy a demokrácia ilyen erősen működik Franciaországban.
Orientál
2023-03-17 at 11:49
PERSZE MINT AMIKOR BALLIBERÁLIS MSZP-S SZDSZ-ES HAZUG RABLÓ GYURCSÁNYÉK 2006-BAN A HAZUG ÉS KORRUPT POLITIKÁJUK ELLEN TÜNTETŐKBE LÖVETTEK ÉS NEM TÜNTETŐKET IS VIPERÁKKAL VERETTEK SZEMEKET LÖVETTEK KI AKKOR SEM ORDIBÁLTAK AZ EU-S VEZÉRELVTÁRSAK ,SOROSÉK SEM. MINT MOST SEM.
Füge
2023-03-17 at 10:23
Bezzeg nálunk az unyijó miatt már rég 65 év a korhatár! Hadd hulljon a férgese alapon.
De miért is kell maradnia 65-nek. Vigyük lejjebb, mint rég volt. Senki sem bánná. Jelenleg a 65 évesen nyugdíjba menők is legalább 42-43 évet keményen ledolgoztak! …és még keveset mondtam…írtam. 16-18 évesen már dolgoztak, vagy nem érdemlik meg???
hivő
2023-03-17 at 09:12
Tisztelet a franciáknak,
hogy a sárga mellényes
mozgalom leverése ellenére
ujra kimennek az utcára.
De MA nincs esélye egy igazi
aluljol jövő ..forradalomnak.
Vajon miota van az a külön
cikkej a francia alkotmányban.
Ez minden diktátor álma.
Cuki
2023-03-17 at 08:50
a magyar ellenzékiek könnyes szemmel nézik, mert okuk is van, tüntetni is tudnak, bunyó is van, letartóztatással…
bezzeg nálunk összejön egy Fegyőr füstgránáttal…