Pesti Srácok

Több száz családnak nyújt iskolakezdési támogatást az Egyszülős Központ

Több száz családnak nyújt iskolakezdési támogatást az Egyszülős Központ

Több mint 600 családnak nyújt iskolakezdési támogatást az Egyszülős Központ – közölte a szervezet hétfőn. Az általános iskolások tanszercsomagokra pályázhattak, a középiskolások pedig a népszámláláskor használt tableteket kapják meg.

Azt írták, hogy az általános iskolások szülei több tízezer forint értékű tanszercsomagra pályázhattak. A több mint 400 adománycsomagba – a korosztályok igényeihez igazodva – iskolatáska, tolltartó, írószerek, rajzeszközök, festékek, körző, vonalzó, számológép, uzsonnásdoboz és tisztálkodószerek kerülnek. A középiskolásokat kétszáz tablettel segítik, a kormány adományaként a tavalyi népszámlálás során használt eszközök egy részét kapják meg a diákok – írták.

A közlemény szerint az első Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg Pesten, a második 2022-ben Budán azzal a céllal, hogy gyakorlati segítséget nyújtson és közösséget biztosítson a gyereküket egyedül nevelő családoknak. Az elmúlt öt évben a két központ mintegy 70 féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.