Pesti Srácok

Két újabb vakcinát engedélyeztek Magyarországon

Két újabb vakcinát engedélyeztek Magyarországon

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. A brit vírusmutáns több embert képes megfertőzni, sokan szorulnak kórházi ellátásra. A kormányzati portálon közölt friss adatok szerint az elmúlt 24 órában 9046 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg. A gyógyultak száma folyamatosan nő, eddig 373 666 fő győzte le a kórt hazánkban. Az elmúlt hétvégén több mint ezren kerültek kórházba, 11 276 koronavírusos beteget ápolnak egészségügyi intézményekben, közülük 1340-en vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 589 612 fő a beoltottak száma, ebből 479 389 fő már a második oltását is megkapta. Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Müller Cecília az operatív törzs hétfői tájékoztatóján bejelentette, hogy 250 ezer Szputnyik V vakcina érkezett tegnap hazánkba és azt is elmondta, hogy további két vektorvakcina behozatalát engedélyezte az OGYÉI: a Covishieldet és a Cansinót.

Kiss Róbert rendőr alezredes a tájékoztató elején hangsúlyozta, hogy március 29-ig hatályban maradnak a járvány terjedésének lassítását célzó korlátozó intézkedések és azt is leszögezte, hogy álhír miszerint az Auchan dolgozói soron kívül kapták meg a védőoltást. Ehhez kapcsolódóan megkérte a médiumok munkatársait, hogy ne terjesszenek álhíreket, hiteles, ellenőrzött információkat közöljenek.

Illegális táncparti a VII. kerületben

Szólt arról is, hogy az előző hétvégéhez képest jelentősen emelkedett a szabálysértések száma. A maszkviselési kötelezettség megsértése miatt közel kétezer fővel szemben intézkedtek a rendőrök. Szigetváron megsértették a rendezvényekre és a gyülekezésre vonatkozó tilalmat, Szentendrén, Szegeden és Nyíregyházán pedig vendéglátóhelyekre került ideiglenes lakat a járványügyi előírások megszegése miatt. Erzsébetvárosban pedig illegális táncestet rendeztek egy RBNB lakásban, a rendőrség 25 emberrel szemben járt el a VII. kerületi illegális táncparti kapcsán.

PestiSracok facebook image

Két újabb vakcinát engedélyeztek

Az országos tiszti főorvos kiemelte, hogy rendkívül fontos, hogy a védőoltással megtörjék a harmadik hullám emelkedő szakaszát.

–hangsúlyozta Müller Cecília, aki bejelentette, hogy 250 ezer Szputnyik V vakcina érkezett tegnap és azt is elmondta, hogy további két vektorvakcina behozatalát engedélyezte az OGYÉI: a Covishieldet és a Cansinót.

Nagy terhelés nehezedik az egészségügyi ellátórendszerre

– jelentette ki a szakember, aki elmondta, hogy eddig 3,3 millióan regisztráltak. A szakember mindenkinek azt javasolta, hogy éljenek az ingyenes oltás lehetőségével. Müller Cecília arra is figyelmeztetett, hogy nem csupán gyorsabban terjed a brit mutáns, hanem a tapasztalatok szerint súlyosabb a betegség lefolyása is és egyre nagyobb terhelés nehezedik az egészségügyi ellátórendszerre. Szólt arról is, hogy egyre több kismama kapja el a fertőzést. Elmondta azt is, hogy a háziorvosok már alkalmazzák a Favirapivir készítményt, melynek segítségével többen otthon gyógyulnak.

Fotó: kormany.hu

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.