Pesti Srácok

Tömegverekedés a Fradi stadionjában: tizennyolc huligán ellen emeltek vádat

Tömegverekedés a Fradi stadionjában: tizennyolc huligán ellen emeltek vádat

Vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a tavalyi Ferencváros–Debrecen meccsen történt tömegverekedés kapcsán. Összesen tizennyolc személyt vádolnak „aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérlete, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés, valamint garázdaság bűntette miatt”.

Vezető hír volt mindenhol az a tavaly novemberi késes verekedés, amely a Ferencváros–Debrecen labdarúgó-meccsen történt a stadionban. A Fradi ultrái azon a meccsen tértek vissza és egy részük összetűzésbe került a másik csoport vezetőjével. Akkori sajtóinformációk szerint a visszatérő ultrák kérték a klubtól, hogy a rivális szurkolócsoport vezetője, Bonyha ne legyen ott a B-szektornál, ám mégis megjelent, és provokálni kezdte a többieket. Az egyik változat szerint késsel támadt a megsebesített két személyre, és ezután verték össze, a rendőrség szerint azonban valószínűbb, hogy az őt körbezárók által jelentett fenyegetés miatt rántotta elő a nála levő késeket.

Az ügyészség honlapján közölte, hogy vádat emelt. Ezt változtatás nélkül közöljük: „A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség összesen tizennyolc személlyel szemben nyújtott be vádiratot aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérlete, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés, valamint garázdaság bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlottak a Ferencvárosi Torna Club futballszurkolói közösség tagjaiként vettek részt a Groupama Arénában 2017. november 04-én megrendezett FTC-DVSC férfi, NB1-es futballmérkőzésen.

PestiSracok facebook image

A mérkőzés szünetében a vádlottak egy kb. harminc – ötven fős csoport tagjaként – miközben többen az arcukat különböző módon eltakarták – rátámadtak egy szurkolói csoport vezetőjére és egy tagjára. A vád szerint a támadás oka az volt, hogy az említett szurkolói csoport a korábban bevezetett szigorúbb biztonsági szabályok miatt a mérkőzések látogatását nem bojkottálta úgy, mint a vádlottak, és ők ezt árulásnak tekintették.

A két sértett férfit az egységes és szervezett csoport, köztük a vádlottak, kitartóan bántalmazta, ütötte, rúgta őket, egyiküket többször megtaposták.

Az egyik sértett ennek következtében könnyebb, a másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A súlyosan megsérült férfi esetében maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális esélye is fennállt, ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a vádlottakkal szemben szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban, kilenc terhelt esetében azzal, hogy a bíróság a végrehajtást próbaidőre függessze fel. Emellett a kerületi ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a vádlottakat tiltsa el bármely sportszövetség által megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától, valamint ilyen sportrendezvények helyszínéül szolgáló sportlétesítménybe történő belépéstől.”

Forrás: Ugyeszseg.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.