Mély bölcsességről tanúbizonyságot téve az EU vezetése gyakorlatilag kizárta Törökországot az EU tagjelöltjei közül. A szokásos kedvességgel természetesen – boldogabb időkben hadüzeneteket is kulturáltabban volt szokás megfogalmazni.
Amúgy tényleg ideje volt, hiszen ha már a világ második legerősebb atomhatalmával majdnem háborúban állunk, illetve a világ második legnagyobb gazdasági hatalmával meg éppen összeveszőben vagyunk, mi baj lehet az ilyesmiből. Észre sem fogjuk venni. Egy-két millióval több menekült jön Európába évente? Bagatell.
Törökország nem mellesleg Oroszország után a térség második legerősebb katonai hatalma is, minek jóban lenni vele? Egy jogállamisági jelentéstől tutira becsicskul. A világ általános állapota annyira jó ugyanis, hogy sem barátokra, sem szövetségesekre nincs szükségünk többé, az úgynevezett “európai értékeket” mindenki lelkesen elfogadja, a muszlim bevándorlók beilleszkedtek az európai kultúrákba, sőt, haza akarnak menni az egyre jobb hellyé váló Afrikába, a nyersanyag és az energia olcsó, és a világ ura, a csodálatos USA mindent megtesz, hogy az emberi haladás bölcsője, az öreg kontinens a lehető legjobb hely maradjon a világon.
Tényleg mindenki szereti Európát, különösen a briteket, a franciákat, a németeket, akik annyit tettek azért, hogy a világ többi része is olyan remek hely legyen, mint Európa mondjuk 1944-ben. Na jó, volt egy kis lövöldözés, de az európai értékek legalább maradéktalanul érvényesültek. Milyen jó, hogy ezeket az értékeket például repülőgépről is le lehet dobni oda, ahol hiány van belőlük. És nekünk hálásnak kell lennünk azért, hogy ezt a dobálást például továbbra is az amerikaiak intézik helyettünk.
Na, de térjünk vissza a török diktatúrához. Nem szabad megszédülnünk attól az európai értékekkel ellentétes érveléstől, hogy a diktatúrák a sors kifürkészhetetlen akaratából legalább stabilak. Az egy kóros leegyszerűsítés, hogy a fejlett nyugatot leszámítva két politikai rendszer szokott stabilan fennmaradni: a diktatúra, meg a polgárháború. Ráadásul ki merne olyasmit mondani, hogy a líbiai polgárháború nem stabil? Jelen állás szerint nagyobb jövője van, mint bármelyik juntának a környéken; a líbiaiak is biztos szeretik, ha már ennyire ragaszkodnak hozzá. Mi, európaiak meg merő humanizmusból fegyvert szállítunk mindenkinek, nehogy valamelyik hadúr kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön.
A korlátolt agyunkkal el sem tudjuk képzelni, hogy az európai értékek és a liberalizmus előtt mekkora tér nyílna, ha mondjuk Törökországban is felváltaná az erős vezetőt egy európai orientációjú, LMBTQ-kompatibilis, euromuszlim gyenge vezető. Biztos egy kézzel megoldaná a kurd kérdést, megbékítené Erdoğan híveit és örömmel játszaná át a török gazdasági érdekeket az amerikaiaknak. Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az európai értékek csodás érvényesülése esetén az amerikaiak egy vödörnyi ellopható értéket is hagynának az európai cégeknek. Mondjuk az amerikaiak talán nem örülnének Törökország katonai meggyengülésének, de ez a gondolat némi józan észt és emberi érzéseket feltételez, amit mi pont olyan reménytelenül keresünk az amerikai külpolitikában, mint az EU vezetőinek megnyilvánulásaiban és cselekedeteiben.
Mondjuk akárki is jön Erdoğan után (Allah adjon hosszú életet a fényességes szultánnak), az is egy regionális hatalom tetején fogja találni magát, és az ilyen emberek ritkán szoktak arra jutni, hogy a katonai és a politika erejüket átadják egy agresszív nőcik által vezetett NGO-nak, a 17. generációs emberi jogok érvényesülése érdekében. Az, hogy az EU, az EP és a többi hülye Törökországot vegzálja, miközben nagyságrendileg a törökök majdnem akkora kárt tudnak csinálni Európának, mint az oroszok, sokadszorra bizonyítja, hogy az EU-t szellemi fogyatékos elmebetegek vezetik, akik feltették magukban, hogy a világ legjobb helyét egy generáció alatt a pokol valamelyik bugyrává változtatják.
Az EU vezetői és az őket bábként mozgató beleurópai liberális elit az amerikaiakon kívül mindenkivel szemben agresszív, nagyképű, kioktató, köznyelvileg bunkó hangnemet enged meg magának. Emögött sem geopolitikai stratégia, erő, sőt, semmiféle célt feltételező megfontolás nem áll. Ezek az őrültek, amikor nincs jelen az amerikai tartótisztjük, ráadásul még azt hiszik, hogy ők tényezők és világpolitikát csinálnak. Ehelyett gyakorlatilag egy fél generáció alatt élik fel mindazt az anyagi, kulturális, hatalmi tőkét, ami Európának még megmaradt azután, hogy a hülye nyugatiak majdnem kiirtották magukat az egymással folytatott háborúik során.
Nem lehet eléggé túlbecsülni, hogy a jelen helyzetben mekkora szükségünk van Törökországra. Jelen pillanatban az EU már gyakorlatilag közveszélyesnek mutatkozik, ki akarja szakítani Európát a világgazdaságból és amerikai provinciává akarja tenni, továbbá képtelen kölcsönös érdekeken alapuló normális viszonyt felépíteni az EU környezetében lévő országokkal. Az egyik teljesen felesleges ostobaság követi a másikat. Az önálló magyar külpolitika még ellensúlyozza az EU ámokfutását, de a következmények jelentős része alól nem tud mentesíteni bennünket. Lassan fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit ér nekünk egy olyan EU, amely ugyanúgy akarja elszigetelni Közép-Európát a világtól, mint a Varsói Szerződés, annak a biztonsági garanciái nélkül? Az EU ráadásul nem is akarja megvédeni a kontinenst az esetleges népvándorlásból következő káosztól. És az ilyen káosz majdnem olyan szörnyű, mint egy totális háború.
Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin
Facebook
Twitter
YouTube
RSS