Ukrajna budapesti nagykövete a kárpátaljai magyarokról: ők a mieink!
Ukrajna budapesti nagykövetétől ismét megtudhattuk, hogy az ukránok továbbra is birtokolják a bölcsek kövét, és ennek fényében ők azok, a mamutok idejében is élő nép, akik bölcsességük és előrelátásuk folytán a tényeknél is jobban értik a világot, így a magyarok helyzetét és akaratát is. És, hogy szerintük mit is akarnak a magyarok? Ukrán győzelmet minden mennyiségben! Mert mi, a magyar nép – bár eddig ennek nem voltunk tudatában – egyébként nagyon szeretjük az ukránokat, még akkor is, ha ennek épp az ellenkezőjét is érezzük. Mert ne feledjük: az ukránok mindig tudják, hogy mi kell egy népnek, éljen az bárhol is, és tudják azt is, hogy mi az, ami az adott nép érdekeit szolgálja. Az utóbbi esetében számukra csak egy lényeges: hogy az az érdek mindig essen egybe Ukrajna szükségleteivel. Ezzel pedig a világ összes és ezzel együtt Ukrajna problémája meg is oldódott! De lássuk, a hazugság hány árnyalatát mutatta meg nekünk Sándor Fegyir, Zelenszkij budapesti nagykövete!
Ukrajna Magyarországra delegált diplomatája, Sándor Fegyir „a nagykövetek a nagykövete”, aki bár magyar felmenőkkel rendelkezik, mégis ukrán vér folyik az ereiben, a 24.hu-nak adott interjúban újra Ukrajnát és az ukránokat helyezte a világ közepébe, mert ez a „dicső” szláv nép az, amely tudniillik elhozza azt a már ősidőktől várt békességet a világunkba, amelynek elhozatala az ukránoknak már a mamutok megjelenése előtt is a céljuk volt, csak éppen senki nem tudott róla. Ahogy arról sem, hogy a magyarok valójában „szeretik Ukrajnát”, mármint azt az Ukrajnát, amely oly sok „jót” tett a kárpátaljai magyarsággal. Azzal a kisebbséggel, amely Trianon után a nyakába kapta az ukrán hordát, hogy azok végül a magyarok által megbecsült földben csak a kiszipolyozás lehetőségét lássák, a természet egyidejű elpusztításával. Az ukránok rombolhattak, pusztíthattak, gyalulhattak mindent a lopott földön, amit csak akartak, mert az alkotáshoz, a teremtéshez nem értettek, és ez azóta sem változott.
De ilyen „nemes” az ukrán jellem, hogy őket nem zavarják a puszta tények, és jószívűségből hajlandóak mindent elfelejteni, és inkább arra a jelenre koncentrálni, amelynek közepén – szerintük – most ők állnak. Fegyir is így van ezzel és kiemeli, hogy bizony az „Ukrajna-ellenes kormányzati kampány” ellenére a magyarok 97 százaléka inna a szomszédos ország győzelmére.
Nem a Fegyir által állított 73 százalék mint két évvel ezelőtt, mert azóta a magyarok okosabbak (vagyis ostobábbak) lettek, hisz megjelent egy jó barát, aki mindenben hajlandó támogatni az ukránokat. Egy olyan ember, aki az ukránokat olyannyira többre tartja a magyaroknál, hogy még a párt mobilalkalmazását is a magyar helyett inkább egy ukrán cégre bízza.
Erre az emberre és pártjára gondolva fogalmazott úgy Fegyir, hogy „szereti, amikor az emberek logikusan gondolkoznak.” hozzétéve, hogy Magyarországon „április 13-án változni fog a divat”.
Megjegyeznénk, hogy a logikus gondolkozás az ukránok szemében nem az ok-okozat közötti kapcsolat emberi elmével történő feltárását jelenti, mert akkor az ukránok a hadszíntér után ezen is elvéreznének, hanem azt a fajta „logikát”, amely egyszerűen csak Ukrajna malmára, és annak mérhetetlen magasztalása felé hajtja a vizet.
Következtetés: az ukránok rühellik a logikus gondolkodást, ellenben nagyon szeretik a hazaárulókat, mint Magyar Péteréket, akik hozzájuk hasonlóan a hatalom megszerezése és megtartása érdekében még a saját honfitársaikat is képesek becsapni.
Ugyanakkor Fegyir nem először tör lándzsát Magyar Péterék mellett, mert a diplomata már idén szeptemberben egy interjúban már ukrán magabiztossággal kijelentette, hogy
április 13-a után azonban vége lesz az egésznek, úgy, mintha valaki fel- vagy lekapcsolná a villanyt.
Ugye hallottunk már hasonló magabiztos kijelentéseket Zelenszkijéktől? Három éve folyamatosan mondják, hogy most az utolsó nagy roham lesz, és az oroszoknak vége, ahogy azt is, hogy az oroszok – ahogy ezt két éve nyilatkozták – olyan mértékű veszteségeket szenvedtek, hogy több tíz évig nem tér majd magához az orosz hadsereg. És láss csodát! Az oroszok haladnak előre, az ukránok pedig hátra. Ebből kifolyólag arra kérjük Fegyirt, hogy még sok ilyen „bölcsességgel” kürtölje tele a sajtót, mert az állításaiknak valahogy mindig az ellenkezője valósul meg.
Kárpátaljai magyarok? Ők Ukrajna tulajdonát képezik!
Az interjút természetesen átjárta az ukrán hazudozás szaga, ahogy azt a témát is, amelyben Fegyir a kárpátaljai (!) magyarok helyzetéről és életviteléről beszélt. Abban ugyan volt némi igazság, hogy az ukrán kormány – a besorozható katonákon túl - két lábon járó adófizetőket lát az ott élő magyarságban, azonban a többi megint csak az ukrán nagyotmondás tárházát gazdagítja. Ahogy az is, amikor a budapesti ukrán nagykövet azt mondta az ukrajnai (!) magyarokról:
Nem jobbak és nem rosszabbak, mint mások, akik Ukrajnában élnek. Mi imádjuk őket, mert a mieink. Nem az önökéi, hanem a mieink. Százezer ukrajnai magyar. Harcolnak a hadseregben, védik Ukrajnát.
A helyzet az, hogy etetheti ezzel a Fegyir a magyar népet, de a többség ezt a trágyát úgyse fogja lenyelni. Mert – mondjuk ki nyíltan – a magyarok jobbak, mint az ukránok, utóbbiak meg pont ezért kezelik gyűlölt másodrendű állampolgárként a kárpátaljai magyarokat, hiszen ezzel a ténnyel ők is tisztában vannak. Az ukránok imádatáról sok kárpátaljai tudna mesélni, akik átélték az ukránok szerető ölelését, amely végül olyan szorosra sikeredett, hogy a magyar majdnem megfulladt tőle, és ha inkább tehette otthagyta – nagy szívfájdalommal szülőföldjét – csakhogy újra friss levegőt szívhasson. Mert a magyar – ahogy ezt Fegyir is mondta – az övék, Ukrajna tulajdona! Az anyaországgal fenntartott kötelék nemhogy nem számít, hanem egyenes vétek az ukránok szemében, mert aki abban az Ukrajnában nevezett országban él, csak Ukrajnáért élhet és halhat meg. Utóbbi pedig a magyarok számára is könnyen és gyorsan eljöhet, mert az ukrán hadsereg nagy emberhiánnyal küzd, és oda tárt karokkal, ostort a kézben tartva várják a kárpátaljai magyarokat is. Azért, hogy meghaljanak egy olyan országért, amely értük soha semmit sem tett, csak elvett!
De ezen fentebbi tények ellenére, Fegyir és az aranywécés Zelenszkij köre szerint a kárpátaljai magyarok mind gazdag emberek. Mert a nagykövet meglátása szerint
"Ukrajna magyarjai nem szegény emberek, vannak gyárosok, nagybirtokosok” és egyébként is Ukrajnában „a magyarok szabadon beszélnek magyarul az utcákon.”
Kérdezném én a kárpátaljai magyaroktól, főleg azoktól, akik ide az anyaországba jöttek élni és dolgozni, hogy hol van az a temérdek pénz és jólét, amiről a nagykövet beszél? Továbbá, hol van az a szabadság, amelynek keretében szabadon használhatják az anyanyelvüket? Nos, valószínűleg sehol, és ahogy Ukrajna történelme úgy ez is az ukrán legendák sorát fogja gazdagítani.
De akkor miért is kellene, hogy ott maradjanak a kárpátaljai magyarok Ukrajnában? Fegyir szerint csupán azért, mert a magyarok egy velejéig korrupt rendszer jó adófizetői. Persze, azt már nem teszi hozzá az ukrán intellektuel, hogy az ukrán hadsereg létszámát is egy kis toborzói rásegítéssel szintén növelnék.
Hanem ők azt szeretnék, hogy a magyarok „büszkék legyenek a nyelvükre, de integrálódjanak is”. Nos, az integráció kikényszerítésének „mesterei”, akik a maradék kisebbségi jogokat egy tollvonással vették el az ott élő magyaroktól, jól tudják, hogy az identitás megőrzésének a mibenléte miben is rejlik. Pontosan ez az, amit szépen lassan próbálnak kiölni a magyarokból, kevés sikerrel, de annál nagyobb elszántsággal. Hiába a nemzeti kisebbségekkel szemben támasztott európai követelmények ígéretének teljesítése, ha a gyakorlat inkább az ukránok célját, a teljes kárpátaljai kisebbség beolvasztását fogja szolgálni.
A magyar kormány valóban csak egyet tehet: kiáll a hátáron túli magyarok jogiért, és vállalja azt a küzdelmet, amelynek eredményeként egyszer majd egy szebb és szabadabb jövő vár határon túli testvéreinkre.