Pesti Srácok

Történelmi jelentőségű találkozót tartottak Japán és Dél-Korea vezetői Hirosimában (Videó)

Történelmi jelentőségű találkozót tartottak Japán és Dél-Korea vezetői Hirosimában (Videó)

Japán és Dél-Korea vezetői történelmi látogatást tettek vasárnap az atombomba koreai áldozatainak emlékművénél a nyugat-japán Hirosimában. Kisida Fumio japán kormányfő és Jun Szogjol dél-koreai elnök feleségeik kíséretében fehér csokrokat helyezett el a Béke-emlékparkban lévő emlékmű előtt, mielőtt egymás mellett fejet hajtottak.

A közös tiszteletadásra a világ hét legfejlettebb iparosodott országa (G7) vezetőinek vasárnapig tartó csúcstalálkozója alkalmából került sor a japán városban, amely 1945-ben a történelem első atombombájának áldozatául esett, és amelyre Japán nyolc, a G7-en kívüli ország, köztük Dél-Korea vezetőit is meghívta. Ez volt az első alkalom, hogy a két ország vezetői együtt rótták le tiszteletüket az emlékműnél. Jun Szogjol a látogatást követő találkozó után azt mondta:

A Tokió és Szöul közötti kapcsolatokat régóta nehezítik a Koreai-félsziget 1910–1945 közötti japán katonai megszállásával kapcsolatos történelmi viták, mint például a második világháború során szexrabszolgaságra kényszerített nők, valamint a japán vállalatok koreai kényszermunkásainak kérdése. A két ország vezetői azonban, akik Washington szoros szövetségesei, elkezdték szorosabbra fűzni kapcsolataikat a Kína és Észak-Korea által támasztott regionális kihívások miatt. Jun Szogjol áprilisban Tokióba látogatott, majd Kisida május elején kereste fel a dél-koreai fővárosba, Szöult, ahol azt mondta, "vérző szívvel" gondol a koreaiak japán gyarmatosítás alatti szenvedéseire.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a dél-koreai elnök vasárnap. Kisida válaszában üdvözölte a szorosabb kapcsolatok alakulását, mondván, a kétoldalú találkozók felgyorsulása "a japán-dél-koreai viszony fejlődését mutatja".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Dzsung Jon Dzse

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.