Elfogatóparancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellenDDDezse-Zelenka Dóra Forró drót 2024 december 31. Elfogatóparancsot adott ki kedden egy szöuli bíróság Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai elnök ellen, miután a hivatalából eltávolított államfő harmadszor sem jelent meg a december elején kihirdetett hadiállapot ügyében elrendelt kihallgatásán.
Bocsika a puccsért! – mondta a dél-koreai elnök, de azért nem mond lePPestiSrácok.hu Forró drót 2024 december 7. Dél-Korea is megtapasztalta a gyurcsányizmust: elnökük hadiállapotot hirdetett, mely során a hadsereg betiltotta (volna) a parlament és a politikai pártok tevékenységét, a média pedig a hadiállapotot elrendelő parancsnokság ellenőrzése alá került (volna). Azonban akkora volt a népharag – beleértve a kormánypártot is –, hogy végül az elnök visszavonta az intézkedést. Ám a belpolitikai válság hatására elfogadta a lemondásokat, ő maga azonban egy bocsánatkéréssel elintézte az egészet, és továbbra sem mond le. Elvégre csak egyszemélyi diktatúrát akart bevezetni észak-koreai mintára.
Diplomáciai és biztonságpolitikai párbeszéd elindításában állapodott meg a dél-koreai elnök és a kínai miniszterelnökPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 26. Diplomáciai és biztonságpolitikai párbeszéd elindításában, valamint a szabadkereskedelmi megállapodást célzó egyeztetések újraindításában állapodott meg vasárnap Jun Szogjol dél-koreai elnök és Li Csiang kínai miniszterelnök.
A mesterséges intelligencia segítségével védené meg a demokráciát a dél-koreai elnökPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 március 18. Jun Szogjol dél-koreai elnök a mesterséges intelligencia és a digitális világ előnyeire és veszélyeire hívta fel a figyelmet, továbbá a demokrácia és a biztonság védelmét szorgalmazta hétfőn, az idei szöuli demokráciacsúcson elmondott nyitóbeszédében.
Dél-koreai elnök: meg kell szüntetni minden katonai együttműködést Észak-KoreávalPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 szeptember 6. Jun Szogjol dél-koreai elnök szerdán kijelentette, hogy azonnal le kell állítani minden olyan katonai együttműködést Észak-Koreával, amely veszélyt jelenthet a nemzetközi békére nézve – számolt be a Reuters. Az elnök ezt a megjegyzést a délkelet-ázsiai ASEAN-országok csúcstalálkozóján tette az indonéziai Jakartában – közölte hivatala.
Váratlanul Ukrajnába látogatott a dél-koreai elnökPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 15. Előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában Jun Szok Jol dél-koreai elnök, ahol délután egyebek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal – közölte a dél-koreai elnöki hivatal szombaton.
A lengyel és a dél-koreai elnök elítélte Oroszország ukrajnai agressziójátPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 július 13. A béke, az emberi jogok és a jogállamiság komoly megsértésének nevezte az Ukrajnával szembeni orosz agressziót Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtökön, Varsóban, Andrzej Duda lengyel államfővel közös sajtóértekezletén, tárgyalásuk után, kétnapos hivatalos lengyelországi látogatásán.
Orbán Viktor Dél-Korea elnökével tárgyaltPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 11. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén megbeszélést folytatott Jun Szogjol dél-koreai államfővel Magyarország és Dél-Korea együttműködésének fejlesztési lehetőségeiről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Dél-Korea aknakereső eszközöket küldött UkrajnánakPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 11. Dél-Korea hordozható aknakereső eszközöket és védőruhákat küldött Ukrajnának – jelentette be kedden a szöuli védelmi minisztérium.
Meggyőzhette Biden a dél-koreai elnököt, mehet a lőszerszállítmány UkrajnánakPPestiSrácok.hu Orosz-ukrán háború 2023 május 25. Több százezer dél-koreai tüzérségi lövedék tart Ukrajnába az Egyesült Államokon keresztül, annak ellenére, hogy Szöul kezdetben nem támogatta Ukrajna felfegyverzését – jelentette szerdán a Wall Street Journal. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Szöul "bizalmas megállapodást" kötött Washingtonnal a lőszerek átadásáról az Egyesült Államoknak, hogy azokat Ukrajnába szállítsák, miután Washington tavaly tüzérségi támogatást kért ázsiai szövetségesétől.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.